Tavaly jelentkeztünk utoljára a hazai The GiftForge lézervágott, nyírfából készült termékeivel, azóta pedig volt alkalmunk kicsit alaposabban is körülnézni a nemzetközi piacon. Így láthattuk, hogy míg a lengyel e-Raptor jóval nagyobb választékban, de mindenképpen drágábban és picit gyengébb minőségben kínálja portékáit (méghozzá úgy, hogy ott “szerelnünk” is kell), addig a német Feldherr jó áron, de leginkább kivágott habszivacsokat árul, ami összehasonlíthatatlan Kitti és Tamás munkájával. Éppen ezért ismét úgy döntöttünk, hogy foglalkozunk egy kicsit a társasjáték-rajongó páros kiegészítőivel, amik közül ezúttal egy nagyobb inzertet és számos praktikus kiegészítőt mutatunk be nektek.

Kártyának és kockának is kell a törődés

A legegyszerűbb a kártyatartó sín, aminek ára 620 és 690 forint között ingadozik a mérettől (63-230mm) függően, 3mm vastag nyírfából készül és kártyavédővel együtt is simán tárolhatók benne a lapok, ezzel segítséget nyújtva a kifejezetten kártya-orientált játékok esetében. Ehhez, ha van tokentartónk, javasolt még a 200 forintos összekötö, így a kártyatartó és a tokentartó nem kerül egymástól távol, folyamatosan együtt lesznek elérhetők. Kicsit nagyobb kiegészítő a dobótálca, szintén 3mm-es nyírfából, belül filc borítással, aminek a színe is külön igényelhető, miközben méret terén a 16 (2650 forint) és 21 centis (2970 forint) változat rendelhető. Utóbbiban simán dobható több kocka, sőt még egy komplett alien-tengerészgyalogos csatát is lenyomhatunk benne, avagy tényleg minden igényt kielégít, miközben a belső borítás szépen elnyeli a zajt.

Aztán ott van még néhány apróság az Everdell rajongóinak. A célkártya tartók 2220 forintos, 4-es csomagja az állatfajokat ábrázolva érkezik, és amellett, hogy praktikus, elvégre a célkártyákat nemcsak lefektetjük, hanem szépen, állva illeszkednek a talpba, de emellett még rendkívül esztétikus is a kis figurákkal. A 2290 forintos, 6 darab nyitva táblát tartalmazó csomag szintén hasznos és látványos kiegészítő, amit az Everdell építményeihez lehet használni, emellett pedig univerzális darabként javasolt még a tokentartó, ami ebben az esetben a nyersanyagokat is kiválóan tárolja. A szép tárolók mérettől függően (22-34mm) 1310 és 1570 forint között vásárolhatók meg, jól mutatnak és kellőképpen illeszkednek szinte bármelyik játékhoz. A legnagyobb extra ezúttal az Erőd kockatorony, ami könnyen összecsukható, így kevesebb helyet foglal és könnyen tárolható, méreteivel azonban elég impozáns látványt nyújt, ha kinyitva a játéktér mellé helyezzük: maga a torony négy terelőnek ad otthont, miközben még egy külön tárolót is kapunk, az éppen nem használt kockáknak, ráadásul az alsó részen mindenképpen filc borítással érkezik a torony, ami mellé külön a terelőkre is kérhetünk a kisebb zaj kedvéért. Sőt, egyedi gravírozásra is van lehetőség, így az ár 7210 forinttól 8210 forintig terjed, de egy ekkora és ilyen minőségű (biztos “lábakon” áll, nagyon mutatós, összehajtható, strapabíró és még az illata is jó) kockatorony esetében ez teljesen normális összeg, abszolút megéri. 

Sötét lelkek inzertje

A Dark Soulst nem kell bemutatni a videójátékok rajongóinak, hiszen a FromSoftware a Demon’s Souls és Dark Souls segítségével lényegében egy új műfajt teremtett, ami több mint tíz éve töretlen népszerűségnek örvend, így nem is csoda, hogy a játékos feldolgozásokkal foglalkozó Steamforged Games 2017-ben elkészített a társas-verziót. És bár a méretes dobozban a minik (a név nem minden esetben illik a méretes figurákra) egészen jól lettek elrendezve, a táblák, kártyák, kockák és tokenek tengere miatt nem árt a játékhoz egy normálisabb rendező, amit a The GiftForge egy három darabos szettel oldott meg. 

A 9690 forintos csomag a megszokott 3mm-s nyírfából készült, jó illatú, egyszerű, de kellemes látványvilágú tárolókat tartalmazza, aminél a miniknek külön helyük van, ezt a gravírozott nevek is jelölik, miközben a tárolók teteje pont azért levehető, hogy könnyebben lehessen őket bepakolni. Más kérdés, hogy ez a bepattintós megoldás számomra még mindig nem a kedvenc, mindig féltem a figurákat, főleg, hogy egy-kettő eléggé szorul, de esélyes, hogy fa anyagnál még mindig ez a legjobb és legbiztosabb megoldás. Ez azonban problémát okozhat a festett és díszített miniknél, hiszen könnyebben kophatnak és amikor benyomjuk őket a helyükre, akkor is sérülhetnek a terepelemek a talpazatukon. Ettől függetlenül (pláne, hogy ez nem mindenkit érint) az inzert ezúttal is remek minőséget képvisel, szépen tárol minden lényeges összetevőt, aminek hála a setup és az elpakolás is egyszerűbb, ráadásul mindez elérhető és reális áron rendelhető. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Továbbra sem csalódtunk

Ahogyan eddig, úgy most is elégedettek vagyunk a The GiftForge kiegészítőivel. A dobótálca és a kockatorony egyértelmű kedvenc, bár az Everdell kiegészítői is olyanok, hogy nem lehet nem imádni őket. Éppen költözést tervezve dobozolok mindent, ezért a társast már nem sikerült igénybe venni, de nagyon gondolkoztam rajta, hogy mindent feltúrok, annyira jól mutatnak a célkártya-tartók és a nyitva táblák. De hiába kívántam meg az Everdell-játékot (ami egyébként általános állapot), jelenleg erre sajnos nem volt lehetőségem. A kockatornyot és a dobótálcát az Aliens társaságában egyaránt sikerült kipróbálni, azok jól teljesítettek, a Dark Souls pedig az itt-ott szorulós talphelyek mellett szintén teljesen rendben volt. A The GiftForge árai ráadásul minden esetben barátságosak, emiatt pláne ajánlhatók a csapat termékei.

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát