• Koreában már megkapta a korhatár-besorolást az Armored Core 6
  • 12-es karikát kapott a FromSoftware legújabb játéka
  • Így már lényegében garantált az idei megjelenés

A tavalyi The Game Awards során derült ki, hogy a soulsborne remekművek mellett az 1997-ben indult szériáját is folytatja a FromSoftware, bejelentésre került ugyanis az Armored Core 6: Fires of Rubicon. A franchise 2012-ben kapott utoljára új felvonást, így mondhatni időszerű volt a leleplezés, a fejlesztés pedig már eléggé előrehaladott állapotban lehet, mivel a tervek szerint még idén érkezik a mechákat a főszerepbe helyező akciójáték. A szeptember-október környékén várható debütálást első körben az Exputernek nyilatkozó források szellőztették meg, erre a szóbeszédre pedig most az is ráerősített, hogy Koreában már megkapta a korhatár-besorolást a program.

Az országban egyébként 12-es karikát kapott a játék, ami azt jelenti, hogy várható ugyan némi erőszak (mégiscsak több tonnás gépszörnyek esnek egymásnak), de túlzott brutalitással azért nem számolhatunk, ahogy káromkodást sem nagyon fogunk hallani a kaland során. A Gematsu által kiszúrt besorolás lényegében garantálja, hogy még idén befut a játék, vélhetően az Elden Ring közelgő DLC-je, a Shadow of the Erdtree előtt. Eléggé elfoglalt tehát a FromSoftware, reméljük, hogy egyszerre több projekt mellett is tudják tartani a tőlük megszokott minőséget.

Új játékkal jelentkeznek a Dark Souls-játékok fejlesztői, ám ezúttal nem egy soulslike-ról van szó! Ha érdekel az Armored Core 6, a Konzolvilág kínálatában megtalálod.