• A frissen megalakult Starward Industries bejelentette, hogy első játéka a The Invincible lesz
  • Ez egy retro-futurisztikus thriller
  • Melyben egy ellenséges bolygón kell megtalálnunk nyom nélkül eltűnt társainkat

A Starward Industries egy iparági veteránokból, többek közt a The Witcher 3 és a Dying Light egykori fejlesztőiből, összeállt fejlesztőcsapat, akik most le is leplezték első játékukat, a The Invincible-t. Ebben a retro-futurisztikus thrillerben egy idegen és végtelenül ellenséges bolygón kell majd boldogulnunk, miközben megpróbáljuk megtalálni az űrhajónk eltűnt legénységét. Ez az alapfelállás már önmagában is elég izgalmasnak hangzik, azonban a fejlesztők szerint nem egy sötét titokra is fényt fogunk deríteni, miközben társaink után kutatunk.

the-invincible-01.jpg

A fejlesztők szerint a játék sztoriját olyan művek ihlették, mint a Metal Gear Solid, a Futurama vagy Stanislaw Lem teljes munkássága, ráadásul a történet nem lineárisan halad majd előre, azaz egyes döntéseink, képességeink és más karakterekkel ápolt kapcsolataink mind erősen befolyásolni fogják a sztori alakulását. Ami a játék technikai oldalát illeti, az már biztos, hogy az Unreal Engine 5 fog dübörögni a The Invincible alatt, platformok tekintetében pedig PC-re, valamint újgenerációs konzolokra, azaz PS5-re és Xbox Series X-re érkezik majd, bár hogy mikor, azt sajnos egyelőre nem tudni.

the-invincible-02.jpg