A Naughty Dog legfrissebb játékában, a Last of Usban egy könyörtelen, kőkemény világban találjuk magunkat, ahol minden sarkon banditák várják azt, hogy lecsaphassanak a gyanútlan áldozatukra, elszedve tőlük az a kevéske értéküket is, amit magukkal hordoznak -- az útonállókon túl azonban egy másik, talán sokkal rosszabb veszély is fenyegeti az utolsó túlélőket.

Ezek a lények a fertőzöttek, melyek első, sőt második ránézésre is mezei zombinak tűnnek, ám a fejlesztők odafigyeltek arra, hogy ne újabb csoszogó, hörgő hullákkal találkozzunk, hanem legyen valamiféle valóságalapja is ezeknek. A csapat ezért egy dokumentumfilmben látott, létező parazitagombára alapozta az ellenségeket.

Ez a gombafajta eredetileg állatokat fertőzött meg, és vette át felettük az irányítást, ám rövidesen az emberekre is átterjedt, s ekkor kezdődött meg az igazi pusztítás. A társadalmi rend rövidesen összeomlott, s a nagy metropoliszokból szellemvárosok lettek, melyeket elkezdett visszafoglalni a természet. Ebben a világban kell túlélnünk.

The Last of Us -- Megjelenés: 2013. június 14. -- Gépigény: nincs