Hát igen, legemlékezetesebb pillanatból akad bőven, hisz sokunknak a Doom volt az első lövöldék egyike, így alaposan beégett az emlékezetünkbe, de a Doom 3 is tartogatott pár emlékezetes momentumot, a 2016-os Doom pedig fürdőzött bennük. Lehet ez egy esemény vagy első találkozás egy ellenféllel, netán egy új fegyver – “bugyuta” akciójátékhoz képest egész sok lehetőség adott és az id szakijai bizony jól ki is használták azt, amit csak lehetett.

Párosával szép az élet

Az első lövés az ős-Doom Super Shotgunjával garantáltan megmarad az emberben: az első rendelkezésre álló célpontok a gyengébb fajtából valók, akik közül nagyjából annyit lehet leteríteni, amennyi egyszerre a hatókörében van. Az is hozzátesz az élményhez, hogy hozzávetőlegesen mindegy, hogy egymás mögött állnak-e vagy sem, mindenkit átszaggat. Brutális a hangja, az ereje és az okozott pusztítás – nem véletlenül lett a sorozat másik ikonikus fegyvere a BFG 9000 mellett.

doom-top5-supershotgun.jpg

Kicsi én

Megtalálni saját akciófigura-hasonmásunkat már eleve élményszámba megy, a mellé bejátszott chipzene pedig sokunkban gyerekkori emlékeket idéz. De ami igazán kiemeli a pillanatot, az az akciófigura igazgatása után lenyomott ökölpacsi és integetés – nagyjából az egyetlen pillanat az egész játékban, amikor a Slayer nem fékevesztett dühöt és agressziót sugároz.

doom-top5-fistbump.jpg

Nagy Ba*ott Fegyver

A BFG már eleve ikonikus eleme nemcsak a Doom-sorozatnak, hanem az id Software-nek is, hiszen még a Quake 2-től fölfele is találkozhattunk különféle iterációival. Rátenni a mancsunkat pedig nagyjából az első rész óta kitüntetett pillanat, melyet a Doom 2016-os verziójában tovább fokoztak a lézeres biztonsági rendszerrel megvariált ügyességi résszel. A power-fantasy kiteljesedéseként a nem túl kellemes landolás után egy kisebb seregnyi zombin rögtön ki is próbálhatjuk, hogy mekkora pusztításra képes.

doom-top5-bfg.jpg

Démon az üveg mögött

A Doom 3 Pinky démonjával való első találkozás is azon pillanatok közé tartozik, melyet nem fogunk egyhamar kiheverni. A sötét folyosókon való kavargás után először csak egy kis erődemonstrációt kapunk , ahogy a nem túl okos jószág először az acélajtón akar átjönni, majd újra feltűnik az üveg mögött és ránk is ront. Még szerencse, hogy nem annyira szívós, mint amilyennek elsőre látszik.

doom-top5-pinky.png

Pokol a Földön

A Doom befejező képsorai néhány gyerekkort talán tönkretettek: miután legyőztük az ottani Spider Mastermindot, egy rövid szöveges összegzés következik arról, hogy mekkora királyok vagyunk, és a  Pokolban megnyíló portál a Földre dob. Átlépve rajta nyugis kép fogad, legelésző nyuszikával, csilingelő bitzenével, mely után a lassan arrébb kúszó kép lángoló városképpel és egy karóba húzott nyuszifejjel zárja a kedves esti mesét. Szép álmokat, gyerekek!

Támogasd te is a PC Gurut!

doom-top5-ending.jpg