A Mortal Kombat sosem a szelídségéről volt híres, védjegyévé vált az első részben bemutatkozott Fatality, mellyel nem csak meccs közben, hanem utána is megmutathattuk, mekkora királyok vagyunk. Nehéz lenne egy teljeskörű összeállítást készíteni, hiszen kreativitásból sosem volt hiány, ha a brutalitásról van szó a játék esetében, de itt van néhány a szokottnál is véresebb és kegyetlenebb kivégzés.

Nem, nem csak azért a Mortal Kombat 9 és X(L) került a válogatásba, mert a többiben ne láttunk volna elég paradicsomszószt, de a grafika jócskán hozzátesz az “élményhez” és bizony itt csúcsosodik ki.

Ja igen, gondolom mondanom sem kell, hogy NSFW és 18+, M+ ésatöbbi tartalom következik.

5. Kintaro: Reverse Rip (MK9)

Kintaro és Goro között nehéz dönteni, mi mégis a tigriscsíkos négykarú óriás mellett döntöttünk, mikor megláttuk a “Reverse Rip” fantázianévre keresztelt kivégzést. Ha nem lenne elsőre is meggyőző roppant testi ereje, akkor elég ezt megnézni. Azmég hagyján, hogy tőből tépi le az áldozat karját aki eközben még él, igaz nem sokáig - aztán amit a kobakjával művel, na, az már-már művészi.

4. Jax: T-Wrecks (MKX)

Az idősebb Briggs már igen korán csatlakozott a Mortal Kombat szereplőinek gárdájához, ennyi idő alatt pedig minden bizonnyal volt ideje ellesni pár trükköt a többi harcostól. Másra legalábbis nem tudunk gondolni, a második olvasatra már mókás elnevezésű “T-Wrecks” kivitelezése láttán, ami nem csak kreatívan kegyetlen, de roppant megalázó is.

3. Noob Saibot: Nake a Wish (MK9)

Noob Saibot karaktere eleinte csak rejtett karakterként volt játszható, később azoban jobban is beleágyazdott a történetbe, mint az eredeti Sub-Zero feltámasztott “szelleme”. Utoljára a Mortal Kombat 9 során láthattuk, ahol természetfeletti képességeit kihasználva számos aljas trükköt kivitelezhetünk vele, és bizony akad egy igen brutális kivégzése is.

2. Mileena: Tasty Treat (MKX)

Mileena mosolyáért és csókjáért nem állnánk sorban, bármilyen formás is a kisasszony megjelenése. Kitana gonosz ikertestvére majdnem tökéletesre sikerült és bizony egyre többet láthtunk belőle, a Mortal Kombat 9 legkevesebbet takaró, feloldható kosztümje is az övé. A Mortal Kombat X során viszont már kicsit szolidabban öltözködik, és sajna ott látunk belőle többet, ahol nem kéne (igen, a fejéről beszélek, ha nem lenne világos). Cserébe viszont övé az egyik legszörnyűbb kivégzés.

1. Quan Chi: Beat Down (MK9)

Quan Chi a Mortal Kombat első háromdimenziós változatával, a negyedik epizóddal lépett a játszható karakterek sorába. Már itt láthattuk tőle ezt a kedves befejezést, amivel már akkor sikeresen belopta magát a szívembe. A féktelen düh, és kegyetlenség csak úgy süt a kivégzésről, melyet azóta kicsit tökéletesebbre fejlesztve, a technikának hála még látványosabb formában láthatunk. Nem is lehet kérdés, hogy ezzel nálam a dobogó legtetejére kerül.