2016-ban tizenkét év után visszatért a Doom, és az új játék úgy idézte meg a klasszikus, 1993-as eredeti programot, hogy közben a modern kor elvárásainak is maradéktalanul meg tudott felelni. És remélhetőleg a nem is oly távoli jövőben jön a folytatás a Doom Eternal képében. Mivel minket is elkapott a Doom-láz, úgy gondoltunk, megosztunk öt érdekességet veletek, amiről talán még nem tudtatok ezidáig.

5. A Windows elbújhat mögötte

A Doom annyira népszerű volt, hogy több PC-re telepítették, mint az 1995-ben megjelent Windows 95-öt. Bill Gatest annyira lenyűgözte ez, hogy szerette volna megvásárolni a játék jogait és magát az akkortájt még csak 12 fős csapatként dolgozó id-t, hogy így hozzá vándoroljanak a zöldhasúak, de végül csak abban egyeztek meg, hogy elkészülhet a Doom Win 95 portja. Ez sem volt rossz üzlet, hiszen ekkoriban a Windows még csak egy szolid játékplatform volt, ám a Doom 95 alaposan megdobta az operációs rendszer eladásait. Még egy promóciós videó is készült magával Bill Gatesszel.

4. A másik nagy név

És ha már szóba került a Doom 95, nem csak Bill Gatesnek van némi köze a Doomhoz, hanem a Half-Life, a Steam és a Valve apukájának is, a ’90-es évek közepén még a Microsoftnak dolgozó Gabe Newell-nek. Ugyanis ő és csapata készítette el a Windows-változatot. Newell a porton többek között együtt dolgozott a DirectX megalkotójával, Alex St. Johnnal, mivel a Microsoft azt akarta, hogy a Doom 95 a DirectX zászlóshajója legyen. Ez meg is valósult, a port ugyanis gyorsabb, szebb és stabilabb volt Windowson, mint Doson, Newell-t pedig arra ösztönözte, hogy saját stúdiót alapítson Mike Harringtonnal.

gabe-newell-ama.jpg

3. Még a tengerészgyalogosok is imádták

Hiszitek vagy sem, az Amerikai Egyesül Államok Tengerészgyalogsága kiképzési célokra használta a Doom 2-t, egész pontosan annak egy változatát, a Marine Doomot. Ebben időre menő küldetéseket hajthatott végre négy játékos (egy osztagparancsnok, két lövés és egy géppuskás). A tengerészgyalogság a csapatmunka, a reakcióidő, és a stresszhelyzetben történő döntésképesség felmérésére használta a programot. A Marine Doom később a civilek számára is elérhetővé vált.

2. A címért köszönet Tom Cruise-nak

Doom. Egyszerű, fülbemászó, könnyen megjegyezhető. De honnan is ered ez a cím? Nos, Martin Scorsese egyik filmjéből, méghozzá a Paul Newman és Tom Cruise főszereplésével készült, 1986-os A pénz színéből (The Color of Money). Ebben Cruise karaktere, Vincent Lauria billiárdozik egy kocsmában, ahol az ellenfele megkérdezi tőle, mi van a táskájában. Felnyitva felfed egy billiárddákó, míg vigyorogva annyit mond: „Doom.”

Cruise ezután az egész jelenetet dominálja, Carmack fejében meg megmaradt a Doom név, és azért adta ezt a címet a játéknak, mert ő Cruise-hoz hasonlóan szerette volna dominálni a játékipart. Jó választás volt, az biztos.

1. A bolygó neve: Doom

Nem sokon múlott, hogy a Doom Aliens-játék legyen. Az id bőszen dolgozott is a megvalósításon, sőt még az Alines jogait birtokló 20th Century Fox is szerette volna, ha megvalósul. Azonban a tárgyalások megrekedtek, mert a filmstúdió igen komoly kreatív kontrollt akart fenntartani, ami nem tetszett a fejlesztőcsapatnak, így végül felálltak a tárgyalóasztaltól. Ekkor jött John Carmack ötlete, hogy a xenomorfokat cseréljék ki a pokolból jött démonokra. A többi már történelem.

doom-aliens.png

Bár az eredeti Aliens-játék nem készült el, azért a rajongók nem hagyták veszni az elképzelést.