Szomorú vagy sem, a videójátékokban általában az erőszak és az öldöklés kerül előtérbe (még ha általában szerencsére nem is brutális, sokkal inkább „játékos” formában tálalva), vannak azonban kivételek, melyek ehelyett inkább az érzelmekre helyezik a hangsúlyt. Méghozzá a kifejezetten romantikus, egymás iránti érzelmekre. A szerelmesek napján pedig mi más lehetne a téma, mint ezek a játékok? Össze is gyűjtöttünk nektek öt olyan címet, melyekben a szerelem kiemelkedően fontos szerepet játszik – a válogatás során nem feltétlenül a legnagyobb örök érvényű klasszikusokat kerestük, sokkal inkább a változatosságot tartottuk szem előtt.

HAVEN

  • Kiadó: The Game Bakers
  • Fejlesztő: The Game Bakers
  • Platform: PC, PS5, Xbox Series, Xbox One (2020) | PS4, Switch (2021)

Kezdjük rögtön egy nagyon friss darabbal, amely hetekkel ezelőtt jelent meg: ez a Haven, ami teljesen nyíltan helyezi előtérbe a szerelmet, hiszen a két főhős egy pár, Yu és Kay, akik egy távoli bolygóra menekülnek annak reményében, hogy ott nyugalomban tengethetik szerelmes életüket. Nem valamiféle hagyományos bűntett miatt váltak azonban szökevénnyé, hanem egy elnyomó társadalomból szöktek meg, ahol a párokat nem a személyek, hanem a rendszer választja ki – ők viszont egymást szeretnék, így nem maradt más választásuk. A kiváló boss-rush akciójáték, a Furi fejlesztői ezúttal egy RPG-jellegű kalandot dobtak össze nekünk, mely a felfedezést és a túlélést kombinálja a kissé a régi idők JRPG-it idéző harcokkal. A bolygó megtisztításába pedig – igazi „szerelmesjátékhoz” méltó módon – akár kooperatív felállásban is belefoghatunk, így tökéletes alapanyag arra az esetre, ha kifejezetten a párunkkal közösen játszanánk.

FLORENCE

  • Kiadó: Annapurna Interactive
  • Fejlesztő: Mountains
  • Platform: iOS, Android (2018) | PC, Switch (2020)

A Florence olyannyira beleillik a mostani Top 5-ünkbe, hogy pontosan három évvel ezelőtt, Valentin-napon jelent meg először. Az interaktív novella főhőse egy 25 éves lány, Florence, aki megismerkedik egy Krish nevű csellistával, majd elkezdenek randevúzni, a játékban pedig 20 fejezeten keresztül követhetjük végig kettejük történetét. Azonban nem egy hagyományos szöveges kalandjátékkal állunk szemben, a Florence ugyanis aprócska minijátékokkal és fejtörőkkel dobja fel a sztorit, melyek hol az érzelmekre segítenek rá, hol pedig az adott szituáció jellegét hangsúlyozzák – például az első randi nehézségeit jelképező kirakóssal. Eredetileg mobilos játékról lévén szó, a Florence egyáltalán nem hosszú darab, ám annál érzelmesebb, története, prezentációja és zenéi miatt pedig annak idején több díjat is bezsebelt, akárcsak a dizájner előző játéka, a Monument Valley.

top-5-florence.jpg

LIFE IS STRANGE: BEFORE THE STORM

  • Kiadó: Square Enix
  • Fejlesztő: Deck Nine
  • Platform: PC, PS4, Xbox One (2017)

A Remember Me bukását követően a Dontnod Entertainment csapata óriási sikert aratott a Life is Strange révén, amely már szintén érintette a szerelem témáját, ez a vonal azonban igazán a Life is Strange: Before the Storm című előzményben domborodott ki, melyet a Deck Nine hozott tető alá. A háromfelvonásos (+1 bónusz epizód) eredettörténetben Chloe és Rachel kapcsolatát ismerhetjük meg alaposabban, akik egy napon úgy döntenek, ellógnak a suliból, ami kellemetlen felfedezések egész sorát indítja be. Eközben azonban barátságuk szép lassan szerelembe fordul át, a Before the Storm pedig – az eredetihez hasonlóan – a legtöbb döntést a játékos kezébe helyezi, így ezáltal mi befolyásolhatjuk a történet alakulását. És nemcsak cselekményét, hanem a két főszereplő kapcsolatát is, hiszen a fajsúlyos, nehéz választások mellett teljesen hétköznapi szituációk is hozhatnak komoly fejtöréseket a karakterek közötti vonzalom miatt. Lényeg a lényeg: a románc állandó és visszatérő eleme ennek az előzménynek.

FINAL FANTASY 10

  • Kiadó: Square
  • Fejlesztő: Squaresoft
  • Platform: PS2 (2001)

Volumenüket tekintve eddig viszonylag visszafogott játékokról beszéltünk, pedig vannak emlékezetes szerelmes sztorik a fajsúlyosabb darabok között is. Itt van például a Final Fantasy 10, amely önmagában, komplett játékként tekintve is a legendás JRPG-széria egyik legjobb, legkedveltebb darabja, de ha kifejezetten a románcra fókuszálunk, akkor is egyértelműen ott van az élvonalban. A történet központi karaktere az ifjú idéző, Yuna, aki zarándokútra indul Spira varázslatos világában, hogy annak végén legyőzze a Sin nevű monumentális szörnyeteget. Őt kell segítenünk Tidus bőrébe bújva, aki éppen Sinnek hála került ide a high-tech metropoliszból, Zanarkandből, az izgalmakkal és fordulatokkal teli utazás során pedig a két fiatal között egyre erősebb vonzalom alakul ki, ami aztán valódi szerelemben teljesedik ki. Ez az extra érzelmi töltet egyfajta hab a tortán, ami megkoronázza az élményt – ha esetleg a többi kiváló játékelem nem volna elegendő.

top-5-final-fantasy-x.jpeg

SHADOW OF THE COLOSSUS (2018)

  • Kiadó: Sony Interactive Entertainment
  • Fejlesztő: Bluepoint Games
  • Platform: PS4 (2018)

Ha Valentin-nap, akkor elsőre mindenkinek szívecskék, a rózsaszín szín meg csupa ilyen cukormázas dolog ugrik be – na, a Shadow of the Colossus egészen biztosan nem tartalmaz semmi ilyesmit, akár a 2005-ös eredetiről, akár a definitív játékélményt nyújtó, 2018-as remake-ről beszélünk. Első pillantásra talán nem is feltétlenül érthető, mit is keres egy ilyen listán, de ahogy minden történetben, úgy itt is a motiváció az egyik legfontosabb elem, ami rámutat a cselekmény mozgatórugóira, és ami egy szótlan és titokzatos főhős számára is mélységet ad. A Shadow of the Colossus márpedig akárhogy is nézzük, a szerelem körül forog, hiszen Wander azért érkezik erre az elfeledett vidékre, hogy feltámassza elhunyt kedvesét, Monót. Ehhez azonban óriási akadályokon kell átverekednie magát: szám szerint tizenhaton, ennyi kolosszust kell ugyanis legyőznie ahhoz, hogy a varázslat megtörténjen. Aki pedig játszott a játékkal, azt pontosan tudja, hogy ez a folyamat, avagy az óriási, de gyakran mégis teljesen békés óriások – ne szépítsük – lemészárlása pontosan olyan szívszorító érzés, mint elveszíteni valakit, akit olyannyira szerettünk. Ueda Fumito remekművét nem véletlenül tartják sokan minden idők egyik legjobb játékának. Ez a rendkívül egyszerűen felépített, mégis szívig hatoló érzelmi töltet, a szerelem ilyesfajta megnyilvánulása csak az egyik oka ennek a sok közül. Te meddig mennél el a kedvesedért?