Az ősz tradicionálisan egy megjelenésekkel teli időszak a játékiparban, az idei szezonra ez pedig hatványozottan igaznak bizonyult, hiszen most debütált az új konzolgeneráció is, amire boldog-boldogtalan igyekezett megjelentetni minimum egy AAA kategóriás címet, lehetőleg november derekán. Ebben a nagy hajtásban azonban nem egy remek indie játék elkallódott, ugyanis a nagyok árnyékában messze nem beszéltek róluk annyit, mint amennyit megérdemeltek volna. Ezek közül szedtünk össze most ötöt.

star-renegades-elkallodott-01.jpg

Star Renegades

  • Fejlesztő: Massive Damage
  • Megjelenés: szeptember 8.

A Star Renegades számomra egyike volt az év legnagyobb meglepetéseinek, melyet az előzetesek alapján csak egy átlagos indie címnek gondoltam, azonban ahogy elkezdtem vele játszani, rá kellett jönnöm, hogy a Massive Damage alkotása jóval mélyebb, mint azt látatlanba gondoltam. A háttérsztori szerint egy dimenziók között utazó droidot irányíthatunk, aki mindig megpróbálja felvenni a harcot a nagy, gonosz és egyik valóságot a másik után bekebelező birodalommal, ha pedig ez nem sikerül neki, továbbáll egy másik párhuzamos világba.

Talán már ennyiből is érződik, hogy a Star Renegades egy roguelike cím, ahol minden egyes bukás után a legelejétől kell kezdenünk a kampányt, csak egy kicsit erősebben, esetleg új karakterekkel megtámogatva. Ezt az alapot a fejlesztők egy nagyon érdekes, egyszerre valós idejű és körökre osztott, megszakításokra és késleltetésekre épülő harcrendszerrel fejelték meg, a végeredmény pedig egy meglepően mély és izgalmas program lett, amibe simán bele lehet tolni pár tucat órát, mielőtt az ember észrevenné, hogy már megint egész éjszaka az épp aktuális valóság felszabadításán fáradozott.

As Far As The Eye

  • Fejlesztő: Unexpected
  • Megjelenés: szeptember 10.

A közelgő világvége elől menekülni általában egy igen stresszes feladat, de nem az Unexpected játékában. Az As Far As The Eye ugyanis egy végtelenül megnyugtató és meditatív cím, melyben a természettel teljesen összhangban élő vándorokat kell biztonságos menedékbe juttatnunk a ciklikusan megjelenő özönvíz elől. És bár ez a helyzet elméletben több mint feszülten hangzik, a gyakorlatban az Unexpected alkotása kifejezetten lassú tempót diktál.

Kicsit talán túl lassút is, ha már itt tartunk, és alighanem ennek köszönhető, hogy nem figyeltek fel többen a játékra. Az As Far As The Eye ugyanis elsősorban azoknak nyerheti el a tetszését, akik nem bánják, ha egy cím nagyon komótos, és sokszor hosszú percekig szinte semmi érdekes sem történik benne, azt leszámítva, hogy sürgölődő vándoraink megpróbálják összeszedni az utazáshoz szükséges felszereléseket a hatszögű mezőkre osztott játéktéren. Így az As Far As The Eye lényegében egy rétegjáték, de az a réteg, amelyiknek szól, jó eséllyel imádni fogja.

I Am Dead

  • Fejlesztő: Hollow Ponds, Richard Hogg
  • Megjelenés: október 8.

A halál és az elmúlás egy gyanúsan kedvelt témája az indie fejlesztőknek, mely ennek megfelelően a Hollow Ponds játékában is központi szerephez jut, ahogy azt már a cím is sugallja. Az I am Dead cselekménye ugyanis a főszereplő Morris Lupton halála után kezdődik, miután az úriember szellemként visszatér a valóságba megbízható kutyájával az oldalán. Nem élvezhetik azonban sokáig a csendes nemlétet, Morris szülővárosát, Shelmerstont, ugyanis szörnyű katasztrófa fenyegeti, ahhoz pedig, hogy ezt el lehessen hárítani, a szellemnek a település legsötétebb titkaira kell fényt derítenie.

Az I Am Dead épp ezért lényegében egy klasszikus kalandjáték, ahol különböző logikai fejtörők megoldásával és a kisváros bejárásával tudunk boldogulni. Ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy fogunk majd fényt deríteni Shelmerston más szellemeinek legféltettebb titkaira, végül pedig természetesen arra is rájövünk majd, milyen gazságok lapulnak a település múltjában. Az egyetlen hátránya a dolognak, hogy tempója miatt az I Am Dead, az As Far As The Eye-hoz hasonlóan, inkább csak azoknak ajánlható, akik bírják a lassabb játékokat, nekik viszont nagyon.

Raji: An Ancient Epic

  • Fejlesztő: Nodding Heads Games
  • Megjelenés: október 15.

Az indie címek egyik legnagyobb előnye, hogy segítségükkel olyan kultúrákat is megismerhetünk, amik amúgy nem nagyon jönnek szembe az AAA kategóriás játékokban, a Raji pedig egy ékes példája ennek a jelenségnek. A Nodding Heads Games alkotása ugyanis az ókori Indiába kalauzol el minket, amit épp megszállni igyekeznek a démonok, és ha már arra járunk, bemutatja nekünk az indiai mitológiát, népművészetet és sok egyéb helyi érdekességet is.

Épp ezért a Raji egy nagyon egyedi látványvilággal megáldott, gyönyörű helyszíneken játszódó akció platformer, mely nem utolsósorban játékként is abszolút megállja a helyét. Igaz, a harcrendszere néhol kicsit soványnak érződik, és az animációkon is látható párszor, hogy korlátozott volt a csapat büdzséje, azonban a Raji ennek ellenére is az elmúlt hónapok egyik legizgalmasabb indie gyöngyszeme, amiről a nagy őszi rohanásban sem érdemes megfeledkezni.

Prodeus

  • Fejlesztő: Bounding Box Software
  • Megjelenés: November 9. (korai hozzáférésben)

Napjainkban reneszánszukat élik a retro shooterek (melyekből fél éve mi is összeszedtünk öt igen komoly darabot), így természetesen ebből az összeállításból sem hiányozhatnak. Már csak azért sem, mert a Prodeus tényleg egy nagyszerű lövölde, ami hatalmas tisztelettel és precizitással ülteti át a ’90-es évek sikercímeinek a receptjét a modern időkbe.

A pixeles grafika és a folyamatosan pörgő, kegyetlen és vérbő akció a zsáner legjobb képviselőit idézi, ráadásul azt is érdemes megjegyezni, hogy hiába van még korai hozzáférésben, a Prodeus így is egy komplett játék benyomását kelti a legtöbb szempontból. Épp ezért a retro lövöldék rajongóinak nagy hiba lenne kihagyni ezt a címet, főleg így, hogy a rengeteg őszi megjelenés között azért nem igazán tobzódtak a klasszikus, régivágású FPS-ek.