• Pénteken újból kinyithatnak a mozik Texasban
  • Maximum 25 százalék kihasználtsággal működhetnek

A koronavírus-járvány következtében a filmstúdiók és -forgalmazók teljes egészében kiürítették a tavaszi és kora nyári időszakot, miután a globális zárva tartás miatt jelenleg csak az online premierek megvalósíthatók. Hamarosan azonban enyhülhet a helyzet, egyre több helyen kapnak ugyanis zöld jelzést a mozik üzemeltetői - most éppen Texasban.

ujabb-amerikai-allamban-nyithatnak-ki-a-mozik.jpg

Egy amerikai államban, Georgiában már tegnap megkapták az engedélyt a mozik arra, hogy újból kinyissanak (igaz, egyelőre kevesen éltek a lehetőséggel), most pedig Texas kormányzója, Greg Abbott jelentette be, hogy péntektől náluk is üzemelhetnek a filmszínházak, méghozzá az éttermekkel, a boltokkal és a múzeumokkal együtt.

A korlátozás persze nem szűnik meg teljesen: a mozik legfeljebb 25 százalékos kihasználtsággal működhetnek, amit nagy kérdés, hányan vállalnak majd be, hiszen ilyen feltételek mellett nem biztosítható egyértelműen a gazdaságos működtetés. Arról nem is beszélve, hogy új filmek híján a nézőket sem lesz könnyű becsábítani az előadásokra.