A Crystal Dynamics legalább 30 munkatársától vált meg a napokban, a hivatalos indoklás szerint azért, mert "újrastruktúrálják a céget és az üzletet a következő generációra". Hogy ez pontosan mit jelenthet, nem tudni, de az biztos, hogy ez már legalább a 4. leépítési kör náluk az elmúlt két év alatt. És hogy ez mennyiben érinti az új Tomb Raidert? Elég nagy mértékben, de aggodalomra semmi ok, szó sincs a projekt törléséről. Sőt!

Láttátok már legújabb videónkat?

Az átszervezés egyik célja ugyanis az új Tomb Raider fejlesztésének optimalizálása, valamint a stúdió többi részének felkészítése a jövőre, ahol új címekkel is megörvendeztetnek minket. "A Crystal mély háláját fejezi ki minden érintettnek a tehetségükért, a kemény munkájukért és az elhivatottságukért, amelyek számtalan módon formálták a stúdiót. Elkötelezettek vagyunk, hogy a lehető legtöbb segítséget megadjuk a váltás során" - tette közzé a stúdió.

Legutóbb augusztusban volt náluk leépítés, nem sokkal azután, hogy törölték a Perfect Dark rebootot, amelyet a Microsofttal közösen fejlesztettek. Idén márciusban újabb, 17 főt érintő elbocsájtás következett, akkor azzal indokolták a döntést, hogy "össze kell hangolni a jelenlegi üzleti igényeket és a stúdió jövőbeli sikerét". Nem ez volt az első hasonló eset: már 2023. szeptemberében is több dolgozótól váltak meg egy belső átszervezés részeként.

Reméljük az elbocsájtott dolgozók minél hamarabb találnak új állást, na meg azt is, hogy mire kijön az új Tomb Raider, maradnak egyáltalán még emberek a cégnél...

Borítókép forrása: Crystal Dynamics