• 2021-ben érkezik majd a Vaják második évada
  • Ami a sorozat showrunnere szerint már jóval lineárisabb lesz, mint az első évad volt
  • De azért pár helyen itt is el fognak térni a könyvektől

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetésének kétségkívül a decemberben befutott Vaják mondható. A Netflix sorozata jött, látott és valósággal letarolta a szórakoztatóipart: maga a sorozat év végére a legkeresettebb streaming széria lett a világon, a The Witcher 3 játékosszáma most először lépte át a 100 ezer főt, és Andrzej Sapkowski két könyve is hirtelen felugrott a New York Times bestseller listájára, 27 és 26 évvel a megjelenésük után.

vajak-elteresek-03.jpg

Ennek a fényében igen fájdalmas arra gondolni, hogy a második évadra 2021-ig fixen várnunk kell, azonban szerencsére a sorozat showrunnere, Lauren S. Hissrich nemrég a Redditen elárult néhány kifejezetten érdekes részletet a folytatással kapcsolatban, így legalább tudjuk, mire számítsunk a továbbiakban.

Az első és legfontosabb változás, hogy a második évad jóval lineárisabb lesz, mint az első, úgyhogy jó eséllyel búcsút inthetünk majd az egymást váltogató idősíkoknak. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a készítők ne térnének el helyenként a könyvektől ismét, hiszen ahogy Hissrich fogalmazott, jó eséllyel senki sem szeretné azt nézni, ahogy Triss Merigold a gyomorrontásával küzd három részen keresztül. Kiderült továbbá az is, hogy nem egy új karakter is felbukkan majd a következő szezonban, illetve Hissrich elárulta, hogy további vajákokkal is találkozhatunk a továbbiakban, így most már elég biztosnak látszik Vesemir betoppanása.

Ami a megjelenési dátumot illeti, itt sajnos továbbra sem tudunk semmi konkrétumot. Hissrich szerint a 2021-nél pontosabb dátumot egyelőre nem tűztek ki maguk elé, mert nem akarják elkapkodni a második évad forgatását. Reméljük, ez azért nem jelenti azt, hogy megint december végéig kell majd várnunk.

the-witcher-netflix-2nd-season-01.jpg