Nagyjából két hete debütált a Netflix Vaják-sorozata, mely Andrzej Sapkowski bestsellerein, egész pontosan a széria első két kötetén, Az Utolsó kívánságon és A végzet kardján alapul (kritikánkat itt olvashatjátok). És bár a sorozat az idő nagyobb részében egész pontosan követi a könyvek történetét, azért így is van benne néhány jelentős változtatás az alapanyaghoz képest. Ezek közül szedtük össze most az öt legfontosabbat, hogy látható legyen, miben tér el egymástól a könyv és a sorozat.

Figyelem! A cikk témája miatt több nagyobb spoilert is tartalmaz, így elolvasása előtt érdemes lehet megtekinteni a Vaják első évadát. 

vajak-elteresek-03.jpg

5. Geralt és Kökörcsin kapcsolata

Kökörcsin egy igen fontos szereplője a Vaják-könyveknek, aki egyrészt humoros beszólásaival oldja a hangulatot, másrészt pedig nagydumás, piperkőc és gyáva karakterével remekül ellensúlyozza a szófukar, önmagával vívódó Geraltot. És bár a vaják és a trubadúr annyira különböznek egymástól, amennyire csak lehet, a könyvekben mégis hatalmas barátok, akik sokszor utaznak együtt, és gond nélkül kiállnak egymásért, ha erre van szükség.

A sorozatban viszont Kökörcsin (vagy eredeti nevén Jaskier) általában csak ráakaszkodik Geraltra, aki bár megtűri a költőt, sőt többször meg is menti az életét, korántsem tekinti az egyik legjobb barátjának. Továbbá a két karakter találkozásán is változtattak: a sorozatban Kökörcsin a második epizód elején csapódik a vajákhoz, közvetlen azelőtt, hogy az elindulna elkapni a Virágok Völgyének termését fosztogató rejtélyes gabonatolvajt. Az eredeti novellában Kökörcsin és Geralt ekkor már évek óta barátok, akik épp együtt utaznak, mikor a helyi parasztok felbérlik őket az ördög elűzésére.

witcher-netflix-jaskier-01.png

4. A nilfgaardi jelenlét

A könyvekben és a sorozatban Nilfgaard az ismert világ legnagyobb és legerősebb birodalma, ami többször is megpróbálja bevenni az Északi Királyságok területét, az első két regényben azonban alig kap valami szerepet, gyakorlatilag tudomást sem vesznek a létezéséről. Egész pontosan A végzet kardja legvégén említik meg a nilfgaardiakat először, mikor Geralt megtudja, hogy Cintrát megszállták, és azt hiszi, hogy a királyi család lemészárlását Ciri sem élte túl.

Ehhez képest a sorozatban sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a birodalomra és Cintra megszállására, valamint az utoló epizódban végignézhetjük az Első Nilfgaardi Háborút az északiak javára eldöntő Sodden Hilli csatát is. Ez azonban nem minden, hiszen az évad során többször is előtérbe kerül a birodalom. A negyedik epizódban Pavetta kérői között ott van például egy nilfgaardi nemes, aki a könyvben nem szerepelt, és a hatodik rész sárkányvadászata közben is azon vitatkoznak a szereplők, hogy Nilfgaard veszélyt jelent-e az északi népekre vagy sem.

the-witcher-netflix-2nd-season-03.jpg

3. Triss Merigold szerepe

A Vaják-könyvek egyik fontos szereplője Yennefer barátnője, a szintén varázslónőként tevékenykedő Triss Merigold, aki azonban az első két kötetben ennek ellenére csak említés szintjén szerepel, akárcsak a nilfgaardiak. Először Yennefer hivatkozik rá, mikor Geralt hamis démonűző rigmusán nevet Az utolsó kívánságban, másodjára pedig a Sodden Hilli csata emlékművén bukkan fel a neve, mint az ütközetben elesett tizennégy varázsló egyike (igaz, ez utóbbiról végül kiderül, hogy tévedés történt, hiszen Triss túlélte a harcot).

Ehhez képest a sorozatban már jóval nagyobb szerepet kapott a karakter: egyrészt ő az, aki megakadályozza, hogy a harmadik epizódban Geraltot kitoloncolják Temeriából (az eredeti novellában Foltest nemhogy nem dobja ki a vajákot az országból, hanem még azt is megengedi neki, hogy megölje a strigát, ha nem lát lehetőséget az átok levételére), másrészt pedig láthatjuk azt is, ahogy Sodden Hillnél megütközik a nilfgaardiakkal.

vajak-elteresek-01.jpg

2. Cintra megszállása

Noha a sorozat pont úgy ér véget, ahogy A végzet kardja, Geralt és Ciri egymásra találásával, azonban az idáig vezető utat nagyon komolyan módosították a netflixes adaptáció készítői. A könyvekben Geralt nem hall semmit Cintra megszállásáról, csak a nilfgaardi katonák elől menekülő Kökörcsintől tudja meg, hogy az országot elfoglalták, a fővárosát pedig gyakorlatilag kiirtották. Mikor kiderül, hogy Ciri jó eséllyel halott, a vaják inkább északra megy a nilfgaardi hadak elől, ahonnan csak egy évvel később tér vissza, mikor már lezárult az Első Nilfgaardi Háború.

A sorozatban ellenben Geralt pont akkor jelenik meg Ciriért, mikor a nilfgaardi invázió elkezdődik, így pedig személyesen is végignézheti Cintra elestét, később pedig a nilfgaardiakkal versenyt futva próbál a lány nyomára bukkanni. A ghoulok ugyanúgy megharapják, mint a könyvben, és ezt az igen súlyos sebet itt is az anyja gyógyítja meg, azonban a sorozatban mindez a Sodden Hilli csatával egy időben történik, így Geralt és Ciri találkozására a könyv idővonalához képest végül egy évvel korábban kerül sor.

netflix-the-witcher-magyarazo-03.jpg

1. Ciri és Geralt Brokilonban

A könyvek egyik nagyon fontos jelenete az, amikor A végzet kardjában Ciri bemenekül a driádok lakta ősi és veszélyes Brokilon erdejébe, hogy aztán a követségben véletlenül arra járó Geralt megmentse és visszaterelje a civilizációba, nem tudván róla, hogy ez az a gyermek, akit a végzet neki szánt Pavetta lakodalma után. Az eredeti novellában Ciri egy vélt kényszerházasság elől szökik a fák közé, Geralt pedig, miután sikeresen megóvta minden veszélytől, végül az Erszényes nevű druida gondjaira bízza, hogy vigye vissza Cintrába.

A driádok erdeje a sorozatban is fontos szerepet kapott, azonban a készítők alaposan átalakították Ciri útját idáig, a végzet szerepét pedig teljesen kihagyták, Geralttal együtt. A sorozatban Ciri ugyanis a megszálló nilfgaardiak elől menekül az erődbe egy tünde társaságában, innen pedig végül nem Geralt, hanem az Erszényes alakját magára öltő doppler orgyilkos viszi el, eleget téve ezzel a nilfgaardiak megbízásának.

vajak-elteresek-02.jpg