• Itt a Valheim 0.146.8-as frissítése
  • Ami után már nem megy tönkre a világunk, ha kilépés közben Alt+F4-gyel távozunk a játékból
  • Egyben a főellenfelek is combosabbak lettek

A Valheim az idei év egyik legfelkapottabb játéka, azonban a vikinges programnak akadt egy igencsak súlyos hiányossága: ha „rosszul” léptünk ki belőle, hajlamos volt tönkrevágni a világunkat, így pedig elvesztettünk mindent, amit addig sikerült elérnünk. A fejlesztők már korábban is jelezték, hogy tudnak a problémáról, azonban kijavítaniuk már nem sikerült azt, legalábbis egészen eddig.

egy-vikinges-tulelojatek-most-a-steam-legnagyobb-slagere.jpg

Nemrég ugyanis élesedett a Valheim 0.146.8-as frissítése, melynek a telepítése után elvileg már nem kell félnünk attól, hogy az egész világunk megy a levesbe, akkor sem, ha kijelentkezés közben az Alt+F4 kombinációval távozunk a játékból. A másik fontos újítás, hogy a fejlesztők nehezítettek egy kicsit a főellenfeleken is, ugyanis szerintük túl gyorsan nyomták le ezeket a játékosok.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!