• Felettébb bizonytalan az MCU jelenlegi helyzete
  • A vezetők éppen ezért még az eredeti Bosszúállók visszahozását is fontolóra vették
  • Mindez a Variety átfogó riportjából derült ki
  • Persze egyáltalán nincs kőbe vésve a dolog, mivel elég sokba kerülnének a színészek

Ha megnézzük az MCU jelenlegi helyzetét, akkor többnyire csak káoszt, fejetlenséget és rossz CGI-t láthatunk, hiszen hiába akad néhány üdítő kivétel (rád nézünk most, Pókember: Nincs hazaút), többségében felejthető vagy egyenesen rossz produkciókkal bővült az univerzum a fantasztikus Végjáték óta – legalábbis filmek terén, mivel kisképernyőn egy picivel jobb a helyzet. A helyzet súlyosságát az is jól mutatja, hogy a Daredevil: Born Againnek például egy teljes átalakuláson kell átesnie ahhoz, hogy élvezhető legyen, de a Penge kapcsán is szép számmal akadnak sötét fellegek. Nem csoda tehát, hogy a Marvel Studios vezetősége drasztikus lépéseket fontolgat, melyek között még az eredeti Bosszúállok csapat visszarángatása is szerepel.

avengers.png

A kép forrása: Cultural Slate

Legalábbis a Variety masszív jelentése szerint, a portál ugyanis alaposan beleásta magát a legismertebb filmes univerzum jelenlegi helyzetébe, kiemelve annak legfőbb problémáit. A beszámoló alapján a cég még azon is elgondolkozott, hogy egy új Bosszúállók-film keretében újra feltűnhetnek a jól ismert (és többnyire kedvelt) karakterek, ez pedig Vasember (Robert Downey Jr.) és Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) visszatérését is magában foglalná, hiába veszítették életüket a Végjáték során. A cikk ugyanakkor arra is rámutat, hogy a Marvel egyáltalán nem kötelezte még el magát egy ilyen drasztikus lépésre, mivel a képen látható színészek gázsija egyszerűen túl magas lenne, márpedig a legutóbbi MCU mozik a vártnál kevesebbet hoztak a konyhára, és ezt vélhetően nem a november 9-én érkező Marvelek fogja megváltoztatni. Arról már nem is beszélve, hogy az (eddigi) utolsó Bosszúállók-film gyönyörűen lezárta az Infinity Sagát, szóval kár lenne azt elrontani. A Variety emellett hosszasan értekezik Victoria Alonso márciusi kirúgásáról is, ami meglehetősen nagy visszhangot generált, tekintve, hogy ő volt a cég egyik legbefolyásosabb producere. Akkor még arról lehetett hallani, hogy szerződésszegés miatt került lapátra, mivel producerként működött közre az Amazon Studios által jegyzett Argentína, 1985 munkálatai során. Az oldal forrásai szerint viszont az MCU produkciók minősége terén bekövetkezett romlás állt a dolog hátterében, különös tekintettel a VFX-re, tehát a vizuális effektekre, amiért részben őt terhelte a felelősség. 

victoria2.jpg

A kép forrása: Variety

Érdemes azonban megjegyezni, hogy más források már úgy vélik, Victoria csupán egy bűbak volt, a probléma gyökereit pedig a félkész forgatókönyvekben kell keresnünk, hiszen ez a jelenség az utómunkára is rányomta a bélyegét. Példaként hozták fel a nem túl jó megítélésnek örvendő Amazon: Ügyvédet, amiben az eredeti tervek szerint csak a nyolcadik epizódban alakult volna át a hősnő, ám a szkriptet végül átdolgozták, így a VFX szakembereknek lényegében alig tartható határidőn belül kellett összehozniuk azt, amit a sorozatban láttunk – mindezt úgy, hogy a 14 órás munkanapok sem voltak ritkák. "Az úgynevezett rossz VFX a félkész forgatókönyveknek tudható be" – nyilatkozta egy meg nem nevezett forrás a Varietynek. "Ez nem Victorián, hanem Kevin Feige-n és a felette álló embereken múlott. Ezeket a problémákat már a gyártás előtti időszakban meg kellett volna oldani." A problémák pedig a jövőben sem nagyon fognak csillapodni, mivel a Mahershala Ali nevével fémjelzett Penge reboot állítólag kevesebb mint 100 millió dollárból készül, ami elég csekély összegnek mondható egy ekkora blockbuster esetében. Emellett pedig ott van még ugyebár Jonathan Majors ügye is, ami miatt az MCU vezetői állítólag már azt fontolgatják, hogy Kang helyett egy másik gonosztevőt, például Doctor Doomot léptetik elő legfőbb antagonistává. Szabad szemmel is jól látható tehát a cég körüli feszültség és bizonytalanság, szóval remélhetőleg mihamarabb érkezik egy köpeny nélküli hős, aki képes lesz utat mutani a sötétségben.