Úgy látszik, hogy a Nintendo az ünnepi szezonban komoly támadásra készül, mással ugyanis nem magyarázható az, hogy ma két játékoscsalogató bejelentést is tettek: egyrészt olcsóbb lesz a Wii U Premium kiadása, másrészt pedig bejelentették a belépőszintű, tehát olcsó Nintendo 2DS-t. 

Nintendo Wii U árcsökkenés

Annak ellenére, hogy a Nintendo nemrégiben azt nyilatkozta, hogy nem a Wii U árával, hanem a felhozatallal, vagyis inkább annak hiányával van gond, a cég ma mégis bejelentette, hogy a Nintendo Wii U Premium kiadása szeptember 20-tól 300 dolláros áron folytatja az útját -- ez 50 dolláros árcsökkenés, ami minden bizonnyal remekül fog jönni a nagy karácsonyi hajrában.

A cég ezen felül formálisan is bejelentette a korábban már pletykaszinten megszellőztetett The Legend of Zelda: Wind Waker HD Bundle érkezését. Ebben a limitált példányszámú kiadásban egy fekete konzolt találunk, melynek gamepadjára aranyszínű, a Zelda-univerzumból ismerős szimbólumokat festettek, továbbá megkapjuk a játéksorozat történelmét bemutató és a kulisszái mögé betekintő Hyrule Historia digitális változatát, valamint a Wind Waker HD-t.

A The Legend of Zelda: Wind Waker HD egyébként szeptember 20-án válik letölthetővé, majd pedig október 4-én dobozos verzióban is megvásárolható lesz 50 dollárért.

Wii U árcsökkenés, 2DS bejelentés

Nintendo 2DS bejelentés

A Nintendo a mai napon egy új, a DS családot bővítő konzolt jelentett be, mely a 2DS nevet kapta. Ez a 3DS kistestvérének fogható fel, s nem mellesleg egy olcsó belépőpontnak a Nintendo hordozható konzoljainak világában. A gép mindösszesen csak 130 dollárba fog kerülni, s lejátssza valamennyi 3DS-re megjelent játékot, de csak 2D-ben -- természetesen kompatibilis az eredeti DS-re írt mintegy 2000 játékkal, s van multiplayer, illetve eShop hozzáférés is.

A két képernyőt felvonultató, de nem nyitható és csukható, formavilágában kissé a GameBoy konzolra hajazó gép október 12-én fog megjelenni kék és píros színben.