• Nagyobb szabadságunk lesz a Wolfenstein 3-ban
  • Jobban megmutatják majd az ellenfelek gyengepontját
  • És a pályákon a célokat
  • A játékmeneten is szeretnének kicsit csavarni

A MachineGames immár a harmadik Wolfenstein-játékon dolgozik, ami remélhetőleg pontot tesz B. J. Blazkowicz történetére – bár meg kell hagyni, elég nehéz a szitu, hiszen Blazko már nem egy túlélhetetlen dolgot túlélt, a nácikat meg innét nézve nem egyszerű mutatvány legyőzni. Akárhogy is, remélhetőleg kerekebb befejezést kap a harmadik rész, mint a Wolfenstein 2: The New Colossus.

Persze a játék még messze van, az sem valószínű, hogy az E3 2018-on lesz valami bejelentés ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor a Wolfenstein 3 vezető tervezője, Andreas Öjerfors megosztott pár gondolatot a játékról az Eurogamernek.

Először is, a harmadik felvonásban próbálnak javítani a non-verbális kommunikáción, azaz szeretnék elérni, hogy a játékosok jobban lássák, hová kell menniük vagy éppen hol az ellenség gyengepontja. Öjerfors elmondása szerint sokan nem jöttek rá például arra, hogy a Supersoldaten (vagy Super Soldier) nevű ellenségnek nem csak a páncélozatlan sisakja az egyetlen gyengepontja, hanem megfelelő tűzerővel ki lehet hámozni a páncéljából, további gyengepontokat felfedve ezzel.

(Hm… Én meg azt nem tudtam, hogy a feje védtelen. A két shoti vagy gépkarabély együttes tűzerejével mindig pillanatok alatt ledöntöttem a lábáról.)

Emellett a Wolfenstein 3 sokkal nagyobb szabadságot kínál majd, mint elődje, pedig már ott is elég szabadon mozoghattunk. Bár nem beszélnek nyílt világról (ne is!), és Öjerfors nem fejtette ki jobban, mit jelent a szabadság, de feltehetően a játékstílusok közti differenciájáról (lopakodás vagy terminator üzemmód) és a pályák méretéről és nyitottságáról lehet szó.

Illetve még megjegyezte, hogy a Wolfenstein 3-mal szeretnének kicsit csavarni a játékon. Bár még mindig FPS lesz, valami újat akarnak hozzátenni. Ez elég jó ötlet, mert bár a Wolfenstein 2: The New Colossus jól sikerült játék lett, nem sok újat villantott a The New Orderhez képest.