Lassan már két hónapja, hogy megérkezett hozzánk a World of Warcraft legújabb kiegészítője, a Dragonflight – ha esetleg lemaradtál róla, tesztünket IDE kattintva tudod elolvasni. A játék a megjelenése után rendkívül vegyes fogadtatásban részesült – a sajtó összességében egy jól sikerült programnak titulálta, a játékosok viszont már közel sem voltak vele ilyen kegyesek. Az indulása óta eltelt hónapokban azonban érkezett pár apró frissítés, melyeknek köszönhetően Azeroth lakosai Dragon Isles vidékein is jobban el tudják tölteni szabadidejüket. Ebben a cikkben most átnézzük, hogy a játék jelenleg mit kínál PvE fronton, és mit is tartogat számunkra az első, 10.0.5 sorszámmal ellátott minor patch.

Az élet 70-es szinten kezdődik

Az aktuális kiegészítő megérkezésekor az emberek általában gőzerővel hajtanak a maximális (a Dragonflight esetében a 70-es) szint elérésére, hogy aztán karakterüket a lehető legjobb felszerelésbe tudják öltöztetni. A fejlesztők kezdetben csak a normal és a heroic fokozatú instákat nyitották ki, hogy a játékosok fel tudják térképezni az új területek kazamatáit, ezáltal szerezve egy alapszintű geart, amivel később a mythic nehézségű dungeonökbe is be tudják tenni a lábukat. A Dungeon Finder rendszerét ezúttal nem nagyon érhette panasz, a kellő mennyiségű tank és healer (gyógyító) játékosnak köszönhetően ugyanis a DPS (damage per second, tehát másodpercenkénti sebzés) kasztok is gyorsan bejutottak a kívánt partyba, így kis túlzással pillanatok alatt heroic szintű felszereléseket tudtunk aggatni a karakterünkre.

Ezután következett, hogy az emberek elkezdték kicsit üresnek érezni a játékot, ugyanis a fejlődés és a heroic szintű gear elérése maximum 4-5 napot vett csak igénybe. A játékosbázis ekkor két részre bomlott. Az első csoport tagjai az altozásba menekültek, tehát más karaktereket húztak maximális szintre. A második csoport tagjai pedig az új területeken farmolták a ritka mobokat, hogy ezáltal tudjanak magasabb szintű gearhez jutni annál, mint amiket az instance-ok biztosítanak. Továbbá mindkét bázisnak adott volt a lehetőség a „World Questek” teljesítésére és a reputációk farmolása – utóbbit viszont a monotonitása végett csak az emberek kis százaléka csinálta, bár még így is szép számmal találhattunk magunknak csapatot. Sokan úgy gondolták, hogy felesleges ezzel tölteni az idejüket, amikor a következő héten a mythic nehézségű dungeonök úgyis jobb cuccokat dobnak. 

Végjáték

A fejlesztők december közepén egy elég szokatlan lépésre szánták el magukat, ugyanis egy napon nyitották meg a játékosok előtt a „mythic+ dungeon”, „normal raid”, „heroic raid” és a „mythic raid” lehetőségeket. Ez azért mondható furcsának, mert az eddigi kiegészítők alkalmával a nehézségi fokozatok között mindig volt egy bizonyos átmeneti idő (általában 1-2 hét), hogy az emberek a kellő felszereltségű karakterekkel tudjanak nekivágni az új kihívásoknak. Az LFR (Looking for Raid) ellenben tartotta jó szokását, és csak később nyílt meg. Pár szóban nézzük át, hogy a World of Warcraft világában mit is jelentenek ezek a szavak (veterán játékosok ezt a részt akár át is ugorhatják, és folytathatják az olvasást a Trading Post bekezdéssel.)

Mythic+ Dungeon

A Mythic+ Dungeon egy viszonylag új tartalommód, amely végtelenül skálázható kihívásokat kínál a játékosoknak, akiknek az 5 fős kazamatákban magával az idővel kell versenyezniük. Ez a rendszer tulajdonképpen a Mists of Pandariában debütált Challenge mód továbbgondolása. A Mythic+ Dungeonben a játékosok célja az, hogy legyőzzék az aktuális instákban lévő főellenfeleket és mobokat – természetesen még azelőtt, hogy lejár az idő. Útjukat tovább nehezítik a hetente változó módosítások (affixek) is, amiket kezelnie kell a partyban lévő embereknek. Ha a hősök időben tudták teljesíteni a kihívást, akkor az insta végén található ládából vehetik ki a jutalmukat – ez lehet alapanyag vagy a karakterüknek megfelelő gear. Emellett a kulcs szintje is emelkedik, melynek segítségével erősebb szintű kazamaták válnak elérhetővé.

Normal/Heroic/Mythic Raid 

A World of Warcraft kiegészítőiben a legnagyobb figyelmet egyértelműen a raidek és a bennük lévő főellenfelek kapják, ezek által juthatunk ugyanis a legjobb felszereléshez. A Dragonflight első raidje a Vault of the Incarnates nevet kapta, amelyben nyolc boss társaságában tudjuk elütni az időt. A raid főellensége pedig nem más, mint Raszageth, akit a kiegészítő nyitányában a primalisták szabadítottak ki börtönéből. A raidek létszáma egyébként mindig az adott nehézséghez igazodik: normal és heroic szinten minimum 10, legfeljebb 30 bajtársunk oldalán tudunk küzdeni a hőn áhított jutalomért. A nehézségi fokozatoknak ráadásul megvannak a maguk specialitásai is, hiszen a bossok minden egyes szinten kapnak 1-2 extra képességet, melyeket túl kell élni vagy ki kell kerülni. Emellett az összes főnök egyedi taktikát igényel, amit muszáj megtanulni, különben esélyünk sincs megkaparintani a zsákmányát. Mythic szinten kicsit más a helyzet, ugyanis ez a nehézség maga az „end content”, ergo Azeroth bátor hőseinek ez jelenti a legnagyobb kihívást. Természetesen a kitartást jutalmazza is a játék, méghozzá felszerelés és achievement formájában.

Looking for Raid (LFR)

Az LFR (ahogyan azt a neve is mutatja) a Raid Finder fülön keresztül elérhető raid-kereső, ami segít az embereknek az adott raidre vagy raid-szárnyra alkalmas csapatot találni. Ez a szolgáltatás nagyon régóta működik a World of Warcraftben, ugyanis még Cataclysm idején, a Dragon Souls megnyitásakor fejlesztették ki. Ennél a lehetőségnél a játékos bejelöli, hogy milyen szerepben szeretne magának csapatot találni (tank, healer vagy DPS), majd bejelentkezik a neki megfelelő helyre. A Looking for Raid azonban úgy van kialakítva, hogy minimális taktikai ismeret mellett (vagy akár anélkül) is könnyedén legyőzhetők legyenek a bossok, ugyanis még a normal nehézségi szinthez képest is jelentősen le vannak butítva.

Összesítésképp tehát így fest a raidek nehézségi sorrendje:

LFR -> Normal Raid -> Heroic Raid -> Mythic Raid

Trading Post

A 10.0.5 első nagy újítása a Trading Post nevet viseli, amit a szövetséges játékosok Stockades instance mellett, Stormwindben találnak meg, míg a hordás játékosoknak Orgrimmarban, azon belül pedig a Valley of Strength zónájában kell keresniük. Ennek a kereskedési pontnak a sajátossága, hogy minden hónapban cserélődik az árusok kínálata, így igyekeznünk kell, ha minden hónapban meg akarjuk szerezni a kereskedők által kínált tárgyakat. Az árusoknak egy új pénznemmel kell fizetnünk, ami nem más, mint a „Trader’s Tender”. 500 Tendert automatikusan kapunk minden hónapban, amennyiben bejelentkezünk a játékba, és kinyitjuk a kereskedők mellett lévő nagy ládát. További 500 Tendert tudunk összegyűjteni minden hónapban úgy, hogy tulajdonképpen csak játszunk a játékkal. Ha megnyitjuk az Adventure Journalt a játékon belül (Shift+J), akkor találunk egy új fület is, ahol nyomon tudjuk követni a havi aktivitásunkat.

Emellett egy szép hosszú listát is kapunk, amelyből megtudhatjuk, milyen dolgokat kell teljesítenünk ahhoz, hogy elérjük a havi maximális Tender mennyiséget. Ezek az aktivitások – jó MMO-hoz méltó módon – különböző dolgok lehetnek: a raidek során (vagy a kazamatákban) öljünk meg bizonyos mennyiségű főellenfelet, élesszünk fel egy adott számú embert, csináljunk meg „X” darab küldetést és a többi. Ha 100%-ban teljesítettük az adott hónapra előírtakat, akkor a kereskedők megajándékoznak minket egy szépséges hátassal – múlt hónapban például egy tigrist kaptunk, ami képes változtatni a színét. A fődíj mellett az árusok minden egyes hónapban összesen 15 különböző tárgyat kínálnak eladásra. A felhozatalban leginkább kozmetikai tárgyak és hátasok találhatók – tehát csupa olyan dolog, amivel a karakterünk nem lesz erősebb. Ha netán olyan helyzet áll elő, hogy az adott időszakban nem tudjuk megszerezni a kinézett tárgyat (például időhiány miatt, vagy mert nincs rá keret) akkor lehetőségünk van azt félretenni a következő hónapra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

The Storm’s Fury Event

Raszageth bukása után a primalisták kicsit morcosak lesznek, és minden erejüket összeszedik, hogy elfoglalják méltó helyüket Azeroth földjén. Számos új portál jelenik meg, amiket természetesen nekünk, hősöknek kell bezárnunk. A The Storm’s Fury nevű esemény minden ötödik órában kerül megrendezésre, méghozzá Thaldraszus-ban – ha pedig sikerül bezárnunk az említett portálokat, akkor olyan jutalmakat kapunk, amiket be tudunk váltani különböző szintű, a kasztunknak megfelelő felszerelésre.

További fontosabb 10.0.5 újdonságok:

  • Temérdek „Class Balance” (class-ok erősítése vagy gyengítése, de majd a gyakorlatban kiderül, hogy a fejlesztők ezt mennyire találták el)
  • Átdolgozott Talent fák
  • Set Item Crafting Thaldraszus zónájában
  • További  rare mobok szerte a világban
  • Visszatért a Mage Tower, természetesen megújult jutalmakkal

Végszó

Mint látható, a Blizzard dolgozói nem ülnek a babérjukon, és igyekeznek különböző tartalmakkal megtölteni a Dragonflightot. Ugyanakkor a játékosok egyre nagyobb nyomást helyeznek rájuk, és próbálják terelgetni őket azzal kapcsolatban, hogy mit és hol kellene változtatni a játékban – viszont a kérések eddig sajnálatos módon süket fülekre leltek. Reménykedjünk benne, hogy a mostani finomhangolások hosszútávon egy játszhatóbb és élvezhetőbb WoW-ot eredményeznek, valamint abban, hogy a 10.1-es patch színvonalasabb tartalmakat hoz majd Azeroth dicső hőseinek.