Feliratos előzetest kapott a Vaksötét 2
Végre Magyarországra is megérkezett a népszerű házas horror második részének előzetese, igaz, egyelőre csak felirattal látható.
Végre Magyarországra is megérkezett a népszerű házas horror második részének előzetese, igaz, egyelőre csak felirattal látható.
A színészt szabályosan el kellett rángatni a Naughty Dog klasszikusai elől az egyik Pókember-film alatt.
Nyilvános: az új Pókember film egyik legfontosabb jelenetét tették közzé, ami velősen összefoglalja az egész mű konfliktusát is.
Visszaköszön a kétezres évek: mozifilmben nevetteti közönségét a Jackass veszélyes, bugyuta vagy gusztustalan feladatokon fennakadó stábja.
Magyarországon is bemutatják Mel Gibson és Sean Penn történelmi filmjét. Magyar előzetest kapott A professzor és az őrült.
A Marvel valószínűleg ezután kétszer is átgondolja majd, hogy a megjelenéskor streamingre küldi-e új filmjeit.
Holnap végre kiderül, hogy mennyire sikerül az új adaptációnak feledtetnie a korábbi Kaptár széria hiányosságait a rajongókkal.
Akár Brad Pitt is játszhatta volna Az aszfalt királyai egyik főszereplőjét, helyette azonban egy hasonló típusú Forma 1-es filmben tűnik fel.
Immár teljes egészében látható az előzetesek leggyakrabban hivatkozott akciójelenete, a mozipremierre azonban még várnunk kell.
Ugyan nem a Nincs hazaút lett a legakciódúsabb Pókember epizód, így is hajmeresztő mutatványok láthatók a filmben.
Egyelőre kérdéses a magyar bemutatóidőpont, a Disney+ mindenesetre közzétette az új Jégkorszak film előzetesét.
A film forgatókönyvírói, David Mitchell és Aleksandar Hemon megerősítették, hogy tárgyaltak Hugo Weavinggel az ikonikus szerepről.
Bár Magyarországon a Mátrix új epizódja sem bukott meg a jegypénztáraknál, a Pókember nézettségi adatait senki sem tudta megközelíteni.
Közzétettek néhány fel nem használt vizuális tervet a Kaptár csütörtökön debütáló filmadaptációjából. Képeken többek közt Mr. X.
Clancy Brown néhány érdekességet osztott meg karakterével kapcsolatban, majd Keanu Reeves munkamódszeréről is szót ejtett.
Sajnos újra tombol a járvány, ami több kiemelt produkció premierjét megfúrta az év elején. Többek közt csúszik a Morbius bemutatója is.
A születésnapi műsorok után hamarosan érkezik az előzményszéria harmadik epizódja. Magyar előzetesen a Dumbledore titkai.
Minden idők legsikeresebb filmjei közé került az új Pókember epizód. Egyelőre nem látni a Marvel mozi potenciális kihívóját.
A gyerekszínészek életének nehézségeiről is beszélgettek Emma Watsonék az HBO születésnapi Harry Potter műsorában.
Édgar Ramirez után egy másik színész is határozottan állította, hogy a Borderlands film maximálisan hű lesz a játékokhoz.
Még csak két hete került mozikba, máris rekordok nyomában a Marvel Mozieverzum harmadik Pókember epizódja.
Ugyan még nem teljes a jövő évi mozis premierlista, összegyűjtöttük nektek, hogy milyen filmekre lesz érdemes odafigyelni 2022-ben.
A huszadik születésnapot méltó módon kívánja megünnepelni a Warner. Még egy előzetes érkezett a jubileumi Harry Potter műsorhoz.
Dwayne "The Rock" Johnson továbbra is határozottan elzárkózik attól, hogy Halálos iramban filmben öltse magára Hobbs szerepét.