Jöhet a 6 Underground folytatása
Ryan Reynolds vezetésével visszatérhet az eredeti szereplőgárda a Netflix egyik legsikeresebb produkciójának a folytatásában.
Ryan Reynolds vezetésével visszatérhet az eredeti szereplőgárda a Netflix egyik legsikeresebb produkciójának a folytatásában.
Harminc éve, a Szovjetunióban készült Tolkien regényeinek első mozgóképes adaptációja, ami most már a Youtube-on is elérhető.
A Lucasfilm bejelentette, hogy mikor debütál az Indiana Jones 5. Megtalálták a Harrison Ford alakította címszereplő társát is.
Friss: a Paramount bejelentette, hogy mikor érkezik a következő Star Trek moziepizód. Már megvan a film írója és producere.
Az új Mortal Kombatnek is a Techno Syndrome lesz a főtémája, amit most meg is hallgathattok.
A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában beszélt arról, hogy mikor és milyen feltételek mellett mehetünk újra moziba.
A Netflix több tételből álló megállapodást kötött a hollywoodi stúdióval. A Pókember-filmek is felkerülnek kínálatába a moziforgalmazás után.
Elkészült a hazai képregénykultúra történetét felölelő dokumentumfilm. Gábor Bence felkereste a legismertebb magyar alkotókat és gyűjtőket.
Újabb misztikus thriller érkezik a Netflix kínálatába, méghozzá Amy Adams, Gary Oldman és Julianne Moore főszereplésével.
Még a Spirál: Fűrész hagyatéka mozipremierje is bizonytalan, de Hollywoodban máris elkezdtek dolgozni a következő epizódon.
A XXI. század sztárjairól rántja le a leplet szatirikus filmjében Gia Coppola. Megérkezett a Mainstream hivatalos előzetese.
Novemberben visszatérnek a mozivászonra a Szellemirtók – és a szellemek is, derül ki a film frissen közzétett jelenetéből.
Örülhetnek a rajongók: nagy bejelentést tett a napokban Tara Reid, az Amerikai pite filmek Vicky-jét alakító színésznő.
Újabb elbűvölő előzetessel jelentkezik a Disney. Hamarosan debütál a Szörnyella de Frász születését és fiatalkorát bemutató film.
A montanai erdő útvesztőiben játszódó akcióthrillerrel tér vissza Angelina Jolie. Magyar nyelvű előzetest kapott az Akik az életemre törnek.
Egy történet, két film: David Fincher elkészítette az Aranypolgár testvérfilmjét, ami immár tíz Oscar-jelölést tudhat magáénak.
Interjúkkal és werkvideókkal jelentkezik új kedvcsinálójában a Mortal Kombat. Amerikában még áprilisban debütál a film.
Hamarosan debütál a Netflixen a Sundance Fesztivál sikerfilmje, amiben egy harlemi tinédzser fiút ártatlanul állítanak bíróság elé.
A rajongók Jokerhez hasonlítják Szörnyellát, ám a Disney filmjének rendezője és főszereplője másnak látja a két karaktert.
Gyász: súlyos betegség következtében éjjel elhunyt a Csernobil, a James Bond és a Harry Potter népszerű brit színésze.
Új Tom Clancy akcióhőssel ismerkedhetünk meg április végén az Amazon Prime műsorán. Befutott a Bűntudat nélkül második előzetese.
A járványidőszak legizmosabb mozis nyitányát produkálta Észak-Amerikában a Godzilla Kong ellen. Más filmek a nyomába sem értek.
Teljes a stáb: kiderült, hogy ki játssza majd a Borderlands filmadaptációban Atlast. Már zajlik a magyarországi forgatás.
Vannak a méltatlanul elfeledett horror-klasszikusok, és vannak a direktben föld alá temetett, porig égetett celluloid-szemetek. Hogy a Play Dead melyik? Lehet találgatni!