Dead by Daylight – Rasszista megnyilvánulások miatt távolítják el Bőrpofa maszkjait
Jutalmat is kapnak kárpótlásképp azok, akiknek már megvan ez a killer, és aktívan játszanak is vele.
Jutalmat is kapnak kárpótlásképp azok, akiknek már megvan ez a killer, és aktívan játszanak is vele.
A rengeteg pletyka és szivárgás után végre maga a Sony is elismerte, hogy adaptációt kap a klasszikus.
Akár Brad Pitt is játszhatta volna Az aszfalt királyai egyik főszereplőjét, helyette azonban egy hasonló típusú Forma 1-es filmben tűnik fel.
A Camel 101 hátborzongató alkotása végre a hibrid konzolon is tiszteletét teszi.
Az ablakon át leselkedő nő ismét belekeveredik egy sötét bűncselekménybe. A jól ismert történetből ezúttal a Netflix készít sorozatot.
Váratlan kollaborációval jelentkezett a CCP hatalmas MMO űrkalandja.
Immár teljes egészében látható az előzetesek leggyakrabban hivatkozott akciójelenete, a mozipremierre azonban még várnunk kell.
Az 1047 Games társalapítója beszélt a Microsoft legújabb exkluzívjának jótékony hatásáról.
A Sucker Punch szamurájos alkotása újabb elképesztő mérföldkövet tudhat maga mögött.
A gyártó a rendezvényen lerántotta a leplet többek között legújabb gaming laptopjairól.
Ugyan nem a Nincs hazaút lett a legakciódúsabb Pókember epizód, így is hajmeresztő mutatványok láthatók a filmben.
A Sony újgenerációs headsetjével a virtuális világban is felfedezhetjük a gépszörnyektől nyüzsgő univerzumot.
A Sony továbbra is hisz a virtuális valóság sikerében, ennek jeleként pedig lerántotta a leplet új VR headsetjéről.
Igaznak bizonyultak a korábbi szivárgások, és a kibővített kiadásra már nem is kell olyan sokat várnunk.
Már 2022 első hónapjában is rengeteg újdonságot pakol szolgáltatásának kínálatába a Microsoft.
A játék új rekordot állított fel Steamen a játékosszámát tekintve, amit az év végi díjátadón elért sikere és a Steam téli leárazásai is megtámogattak.
Az új, 13,3 hüvelykes képernyővel, magnéziumházban, 11. generációs Intel procival kiegészített noteszgép már előrendelhető.
Egyelőre kérdéses a magyar bemutatóidőpont, a Disney+ mindenesetre közzétette az új Jégkorszak film előzetesét.
Kaptunk egy új videót, lesz demo, és végre az is kiderült, hogy mikor számíthatunk a játék megjelenésére.
A Samsung bemutatja legújabb MICRO LED, Neo QLED és Lifestyle televízióit, amelyek a 2022-es CES kiállításon lesznek először láthatók.
Az Elit után érkezik a következő spanyol tinirománc a Netflix kínálatába. Magyar feliratos előzetest kapott Az ablakomon át.
Bemutatkozik az XR Backlight Master Drive Mini LED készülékekhez és az XR Triluminos Max az új OLED készülékekhez
Az év eleje versenyzéssel kezdődik, akcióval folytatódik. A DiRT 5 2022 első hónapjának legelső PS Plus játéka. Induljon a verseny!
Ismét aranykorát éri a remaster- és remake-üzlet, így elmondjuk, mi miket szeretnénk leginkább felújítva látni.