A Demon's Souls miatt nagy volt a teher az Elden Ring fejlesztőinek vállán
A remake annyira jól sikerült, hogy a csapatban nagyon féltek attól, hogy látványügyileg az Elden Ring nem lesz képes ugyanezt nyújtani.
A remake annyira jól sikerült, hogy a csapatban nagyon féltek attól, hogy látványügyileg az Elden Ring nem lesz képes ugyanezt nyújtani.
Egy moddernek köszönhetően legalábbis, aki ingyenesen elérhetővé tette a patchet az interneten.
Már kipróbálható a Sonic Storm, amit egy kis csapat fejleszt, de annál ígéretesebbnek tűnik a végeredmény.
Ismét aranykorát éri a remaster- és remake-üzlet, így elmondjuk, mi miket szeretnénk leginkább felújítva látni.
Nagyprodukciók, új sorozatok, dokuk, animék és saját készítésű filmek várják az év első heteiben a streamingszolgáltató nézőit.
Fordítsuk meg a Darkest Dungeon alapfelállását, és máris megkapjuk azt a bűnös élvezetet, amelyet ez az RPG kínál.
Minden idők legsikeresebb filmjei közé került az új Pókember epizód. Egyelőre nem látni a Marvel mozi potenciális kihívóját.
Légy a történelem részese: gazdag polgárként járulj hozzá a cseh király kezdeményezéséhez, és tégy meg mindent, hogy Prágából váljon a középkor és a Szent Római Birodalom egyik legimpozánsabb városa! Végre magyarul!
Egy kreatív játékos a ’90-es évek ikonikus karakterét, Mr. Bean-t szerkesztette Night Citybe, beillesztve a legviccesebb pillanatait a játékba.
A Bauhutte a gamer ágy után újabb forradalmi újdonságot ötölt ki, amivel a PC-s közönséget célozza meg.
Egy Reddit felhasználó az év kezdéseként utánajárt, melyik karakterrel törtek legszívesebben mások életére a játékosok.
Folytatódik a feleségét gyászoló cinikus brit újságíró története. Magyar feliratos előzetest kapott a Netflix sikersorozatának friss évadja.
Természetesen a Samsung is készül egy sor újdonsággal az idei rendezvényre.
A gyerekszínészek életének nehézségeiről is beszélgettek Emma Watsonék az HBO születésnapi Harry Potter műsorában.
Az ingyenesen elérhető csatorna a következő napokban is sportműsorokkal és közvetítésekkel vár benneteket.
A finálénak szánt mozifilm még hátra van, a sorozat viszont idén lezárul. Hosszú előzetes érkezett Birmingham alvilágából.
Ian Livingstone már majdnem öt évtizede dolgozik a videójátékiparban és számos területet megjárt.
Egy rendkívül igényes modnak köszönhetően teljesen új módon élhetjük át a sorozat felújításait.
Az eddigiek során csupán finomkodott a produkció, most viszont egy igazán szabados előzetest kapott az HBO Békeharcos sorozata.
A készítők egy rövid üzenet és egy kép kíséretében jelentették be, hogy már új projekten munkálkodnak.
Kiszivárgott achievementek alapján hamarosan újra átélhetjük a Nintendo 64 klasszikusát.
Egy rövid, de annál hangulatosabb előzetessel jelentkezett alkotásáról az aprócska kanadai csapat.
A többek között a Naruto Ultimate Ninja-sorozat készítői valami nagy durranással kezdik az új évet.
A Koei Tecmo egy nemrégiben készült interjúban elárulta, hogy több nagyszabású játékon is dolgozik, amelyeket 2022-ben terveznek bemutatni.