Tyű! Ice Cube összehozta az év (vagy az évtized?) LEGROSSZABB filmjét
Az Amazon új Világok harca filmje eddig magasan az év legborzalmasabb produkciói között van.
Az Amazon új Világok harca filmje eddig magasan az év legborzalmasabb produkciói között van.
A Steamről és itch.io-ról eltűnt tartalmak mindenkinél kiverték a biztosítékot.
Eddig is tudtuk, hogy Gabent régóta vonzza a tenger, most pedig ő lett a világ egyik legnagyobb yachtépítője.
A Microsoft nyilvánosságra hozta az augusztusban a szolgáltatásba érkező játékok első adagját.
Javában zajlik az EA FC 26 bétája, amiben csak bizonyos játékmódok érhetők el - legalábbis a fejlesztők terve szerint.
90%-on áll jelenleg az Alien: Earth a Rotten Tomatoes oldalán, ami azt jelenti, hogy kifejezetten korrekt sorozat született.
Nagy a tétje annak, hogy jól süljön el a Battlefield 6 battle royale módja. Hamarosan már tesztelhető lesz a Los Angelesben játszódó móka. Addig is, itt egy újabb ízelítő.
Az új beszámolók arról árulkodnak, hogy bizony a Nintendo új konzoljának meggyűlhet a baja a Ubisoft játékával.
Swen Vincke, a Larian vezérigazgatója és a Baldur's Gate 3 rendezője a megjelenés második évfordulóját ünnepli.
Kitalálod, mi az? Nagy, elegáns, és ívelt – hát persze, hogy a legújabb Evnia 34M2C5501A monitor, ami eléggé telitalálatnak tűnik a Philips részéről.
A szinkronszínészeknek nem kevés munkájuk volt az Overwatch 2 sztorimódjával, amiből végül szinte semmi sem látott napvilágot.
A sorozat producere és a rendező is megszólalt annak kapcsán, hogy a játék erősebben épít a harcokra, mint a korábbi felvonások – mint kiderült, a soulslike-ok állnak a döntés hátterében.
Dark Forces, System Shock 2, The Thing, Turok, mindezt remasterelve, pár szem mogyoróért? Naná, hogy mind jöhet!
Július végén röppent fel egy szóbeszéd, miszerint a kedvezőtlen fogadtatás miatt a Ubisoft elkaszálta az Outlaws folytatását, valaki azonban szeretné, ha a kiadó meggondolná magát.
Ősi sumér közmondás, hogy FPS-t csak egérrel és billentyűzettel érdemes játszani. Ha te is hiszel ebben, akkor van egy jó hírünk.
Kiemelkedően nagy kedvezménnyel szerezhetjük most be a CD Projekt RED szerepjátékát, ráadásul a Phantom Liberty árából is lecsíptek egy keveset.
A Sony esernyője alá tartozó Bend Studio friss bejegyzése pillanatok alatt beindította a követők fantáziáját, holott csak egy emojival állunk szemben.
Újabb piaci elemzők szólaltak meg a Rockstar Games nagyágyújának várható árával és eladásaival kapcsolatban – benne van a pakliban, hogy mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk.
A ROG Strix XG248QSG Ace monitort választották a máltai, londoni és hongkongi rendezvények hivatalos monitorává.
A hétvégén már bárki belevetheti magát a minden eddiginél látványosabb összecsapásokba, ehhez pedig nagytakarításra sem lesz szükség.
A THQ Nordic Showcase egyik legizgalmasabb friss bejelentése a Fatekeeper névre keresztelt sötét fantasy játék. Elég ígéretesnek tűnik!
Ha anno te is imádtad a Sacred 2: Fallen Angelt, akkor van egy nagyon-nagyon jó hírünk!
Végre megkapta első előzetesét a Shelby Oaks – és a látottak alapján nagyon bízunk benne, hogy eljut hazánkba is.
Kiderült, hogy milyen hosszú lesz a Silent Hill f története – valamint az is, hogy hány befejezést tartalmaz.