Kína első saját videókártyája egy GTX 660 Ti szintjét hozza
A Lisuan Technology nevű cég bejelentette G100-as videókártyáját és annak képességeit.
A Lisuan Technology nevű cég bejelentette G100-as videókártyáját és annak képességeit.
A Frontier Developments hallgatott a rajongókra, és változtatott a fejlesztési folyamaton a Jurassic World Evolution 3 kapcsán.
A Senua's Saga: Hellblade 2 idén nyáron fut be PlayStation 5 konzolokra.
A Grand Theft Auto 6 immár az Xbox Store-ban is kívánságlistára tehető.
A Marvel szuperhős-családjának össze kell fognia, hogy szembenézzenek vele.
Egy holland fogyasztói csoport korábban keresetet nyújtott be a Sony ellen.
A Sony végre bejelentette a PlayStation Plus júliusi játékkínálatát.
A szeptemberben érkező looter shooter kreatívigazgatója a szóbeszédekre reagálva megerősítette, hogy lesz fotómód, ám várni kell rá egy keveset.
Befutott néhány írás a Marvel Studios nemrég debütált sorozatához, a pontszámok alapján pedig azoknak lett igazuk, akik már a premier előtt hevesen kongatták a vészharangot.
Aki valamilyen kézi konzollal rendelkezik, az most jól figyeljen ide!
A legújabb szivárgás szerint ismerős arcot üdvözölhetünk majd az EA Sports FC 26 borítóján.
Ha csak egyetlen LoL versenyre nevezel a nyáron, akkor a Baron Kupa utolsó 2025-ös felvonása legyen az!
A Techland végre bejelentette, mivel kíván friss vért pumpálni a tíz évvel ezelőtt megjelent klasszikusba – lesz miért visszatérni Harran utcáira.
A mai napon debütál az 1.0.6-os verziószámot viselő update, ami az új szövetséges és a minden eddiginél nagyobb kihívást nyújtó nehézségi szint mellett a gépigényen is igazít picit.
Néhány óra erejéig gombokért zsebelhetjük be Steamen a Battlefield 4 Premium Edition-t, ami annyi tartalmat kínál, hogy bőven kihúzhatjuk vele az új rész megjelenéséig.
Maga NightVison számolt be róla a Magyarítások Portálon, hogy immár az anyanyelvünkön is élvezhetjük az egyik legkedveltebb GTA epizód felújítását.
Több mint 10 percen át csodálhatjuk a Supermassive Games horrorjátékát, amelyben akár egy ismerősünk oldalán is retteghetünk.
Amikor a Xiaomi meghívót küldött legújabb roller-sorozatának bemutatójára, éreztem, hogy itt az idő: most, vagy soha.
Az erdők, mezők és fagyos hegységek után a sivatagi dűnék közé mennek a DayZ túlélői. Hamarosan nagy bemutatót kap a Badlands kiegészítő.
Nem elég a Game Pass kínálata? Akkor mindenképp nézz körül most az Xbox akciós címei közt, hiszen aprópénzért vághatsz zsebre igazi gyöngyszemeket!
Nagy ambíciókkal indult a Hytale fejlesztése, a legnagyobb Minecraft-koppintás azonban még a Riot hátszelével sem állt össze.
Kojima mester nem akármilyen folytatást tett le az asztalra.
A Daredevil színésze szinte csak beköszönt a stúdióba a Clair Obscur: Expedition 33 fejlesztése során, egy délután alatt pedig az év főszereplői alakítását tette le az asztalra.
Egy megbízható informátor tudni véli a következő generációs konzolok megjelenési dátumát is.