Ekkor lesz a Steam Summer Sale?
Idén is lesz Steam Summer Sale, de hivatalos infó még nincs az idejéről. Most érkezett egy lehetséges dátum, de ez még nem megerősített.
Idén is lesz Steam Summer Sale, de hivatalos infó még nincs az idejéről. Most érkezett egy lehetséges dátum, de ez még nem megerősített.
Ismét az amerikai Twilight Time egyik kiadványa kerül középpontba, méghozzá egy olyan kult-horror, ami alapvetően szoftpornónak készült.
Az űr a legvégső határ, tartja a mondás, a Kennedy Space Center pedig több, mint ötven éve vizsgálja az ismeretlent, hogy az ember a jövőben távolabb jusson, mint a Hold…
A 343 Industries közölte, hogy idén nem lesz HALO bejelentés az E3-on, így a Guradians marad meg a legújabb résznek. Legalábbis erre az évre.
Több, mint fél évvel a PC-s premier után konzolokon is elérhetővé válik Lo Wang kaszabolós kalandja. PS4-re és Xbox One-ra érkezik a Shadow Warrior 2!
A héten bemutatott Artúr király - A kard legendája főszereplőjének lehetősége lett volna a Trónok Harcában szerepelnie, de elutasította. Már bánja.
Jon Shafer nem távolodik el attól a műfajtól, amit ismer, újra egy grand stratégián fog dolgozni.
Napokon belül megvásárolható lesz a The Surge, így megjelent a launch trailer és egy bossharc is megtekinthetővé vált.
A GTA 5 lehetőségek tárházát kínálja a kreatív lelkeknek, most az egyik legjobb akciófilmet alkották meg a Rockstar játékának felhasználásával.
Az elmúlt évek alatt többször láttunk ilyenre példát, így a Remedy most hatalmas kedvezménnyel adja a játékot.
A Square Enix megválik a Hitman fejlesztőitől. Viszont felröppent a pletyka, hogy a fejlesztők megtartanák a jogokat, így jöhet második szezon.
A játék sokszor és sokat fog bővülni, és ehhez még a DLC-k megvétele sem lesz feltétlenül szükséges. Az alapjáték tulajdonosai is örülhetnek.
Az idegenek irtása gördülékenyebb lett. Az Nvidia kiadott egy drivert, ami az időnként jelentkező teljesítménnyel kapcsolatos problémákon segít.
Megérkezett az 1.2-es patch a Prey-hez, ami kijavítja a mentések hibáit, és már végtelen alapanyaghoz sem juthatunk hozzá.
Új trailert adott ki a Creative Assembly a Total War: Warhammer 2-höz, ami in-engine felvételekkel mutatja be a Lizzardmen nevű fajt.
Rég hallottunk már a Harebrained Schemes Battletech című játékáról, amibe most a Paradox is beszállt és egy trailert is kiadtak hozzá.
Az Artúr-mondakört számtalanszor feldolgozták már, most éppen A kard legendája címen az angol fenegyerek, Guy Ritchie próbálkozik meg a kőbe döfött varázsfegyver történetével. Lássuk, méltó-e Ritchie az Excaliburra!
Május 13-án Pécs városában kerül megrendezésre a PlayIT és annak felnőtt változata, az este induló PlayIT Plus, amin a PC Guru is ott lesz!
A Humble Bundle újabb ingyenes játékkal kedveskedik, ezúttal a Dungeons 2-t adja, ami két éve jelent meg.
A tegnapi kép a Wild West Online című MMO-ból származott, amit a Red Dead Redemption inspirált.
Néhány nap múlva megjelenik a Call of Duty: Black Ops 3 Zombies Chronicles bővítménye. A megjelenés előtt most megnézhetitek a játékmenetet.
A játék új szezonjának terve változtatásokon esett át, mivel a Ubisoft a játék „egészségnek” megőrzésére szánja a következő három hónapot.
A játék bizonyos átvezetői alatt egyes karakterek egy X5 Ghost fegyvert szorongatnak. Kár, hogy nem került bele a tényleges játékba… mostanáig.
Készül az ötödik Thief játék, már ha lehet hinni a mozifilm producerének. A Square Enix semmit sem közölt ezzel kapcsolatban.