Banhullám a Battle.neten
A Blizzard gyakran darálja a játékosait, főleg azok iszonyatos száma és még annál is iszonyatosabb pofátlansága miatt. Most háromszázezren repültek, béke poraikra.
A Blizzard gyakran darálja a játékosait, főleg azok iszonyatos száma és még annál is iszonyatosabb pofátlansága miatt. Most háromszázezren repültek, béke poraikra.
A helyzet jelenleg úgy áll, hogy a legújabb Silent Hill játék egy belső nézetes lövölde lesz.
A Metro 2033-at a legutóbbi PC Guruban már kiveséztük, úgyhogy a játékról legyen elég annyi, hogy nagyon jól sikerült. Ezt szerencsére a játékosok is így látták, és vitték mint a cukrot, hogy a fejlesztők nekiláthassanak az első DLC-nek.
A GAME üzletlánc nagyjából olyan horderejű a ködös brit vidéken, mint a GameStop az USA-ban, így a csődközeli állapota sokakat a dobozos játékok árusításának végnapjaival riogat.
Ha igaz, amit a Splash Damage állít, a valaha látott legfejlettebb mesterséges intelligenciával lesz dolgunk a Brinkben.
A Good old Games ismét remek üzletet csinált: ezúttal klasszikus Atari címeket szerzett meg, hogy ismét a monitor elé ültesse azokat a játékosokat, akiknek fontosabb a valódi játékélmény, mint a lehengerlő grafika.
A Warner Brothers tovább folytatja hódító hadjáratát, legújabb „áldozata” a Turbine Inc.
A Blizzard hamarosan kiadja a StarCraft 2 modkészletét, és elindítja Macintoshra is a játék bétatesztjét.
Az Ultima univerzumnak minden idők legrégebbi szerepjátékait köszönhetjük, és most itt egy ingyenes játék, ami bár nem RPG, kár lenne kihagyni.
Azon szegény kollégáknak, akik kíváncsiak voltak a Capcom bejelentéseire, egészen Hawaiiig kellett utazniuk, hiszen ott tartotta meg a japán óriáskiadó a Captivate 2010 című „öntömjén” rendezvényt. Szerencsére mi itthon maradtunk (pálmafák, óceán, napsütés -- ugyan!), de azért így is hozzájutottunk az információkhoz, íme!
Az Arkham Asylum 2 decemberi bejelentése óta a Rocksteady kiváló munkát végzett az információk elzárása terén, ám a pajzs megrepedt, kiderült ugyanis, hogy játékban összefutunk majd Kétarccal, Jégcsappal és Ra al Ghul lányával, Talia al Ghullal.
Ha valamit, akkor a Star Warst nem kell bemutatnunk olvasóinknak, hisz a legendás űropera univerzuma megannyi játék alapjául szolgált már. Mindez azonban semmi a filmek kultuszához képest, melyeket nemsokára minden eddiginél jobb minőségben nézhetünk majd meg.
Miért jó, amikor az ember dobozos játékot vesz? Először is ott van a polcon, azaz lehet benne gyönyörködni. Aztán meg ott van a mellékles tartalom, mint a kézikönyv... vagy mégsem?
A magyar játékfejlesztő közösség ma hivatalosan is szegényebb lett egy céggel, a Square Enix Europe ugyanis megerősítette az Eidos Hungary bezárását.
A kamionsofőrség nemcsak egy állás, életforma. Folyamatosan úton lenni, számolatlanul falni a kilométereket, egy szűkös hálófülkében aludni az autópálya mellett csak azért, hogy időben leszállítsuk a rakományt - ez bizony nem megy mindenkinek.
A Left 4 Dead 2 első letölthető tartalma egy kisebb késés után ezen héten válik letölthetővé, adta hírül a játék hivatalos blogja.
Legutóbb a legújabb magyar stratégiai csodát, a King Arthurt kaphattad a PC Guru előfizetésed mellé, most pedig tovább emeltük a tétet, hiszen ha előfizetsz a magazinra, ajándék Mass Effect 2 vagy Battlefield: BC2 jár a PC Guru mellé!
A tavalyi év végén jelent meg a Runaway-trilógia -- egyelőre úgy tűnik -- záróepizódja, de a spanyol készítők és kiadójuk, a Focus Home Interactive máris bejelentette a "következő nagy dobást".
Előbb az EA és most már a Crytek szerint is lejárt az ingyenes demók ideje.
A német Game Pro portál megörökítette, majd közkinccsé tette az Alan Wake első 11 percét.
A Crytek megerősítette, amit már eddig is tudtunk, tehát azt, hogy a Crysis 2 PC-n lesz a legszebb.
Az EA szerint az Activision a kapzsiságának köszönhetően lelőtte a díjnyertes lovát, vagyis az Infinity Wardot.
Gondolom mindenkinek ismerős, amikor egy játék telepítője egy hosszú és unalmas szerződést jelenít meg, ami alatt egy "elfogadom" gombra kell kattintani, ha játszani szeretnénk. Ugyanez megy a különböző online üzletekben is, és le merem fogadni, hogy ezeket az emberek nagy része nem olvassa végig.
Kodzsima elsősorban a Metal Gear sorozatról híres, most viszont valami egészen új dolgon mesterkedik. Hogy mi az, még nem tudjuk, de bármi legyen is, a játékfejlesztő félisten szerint a karrierjébe kerülhet.