A Harry Potter gyerekeknek való – Második menet
A Bimba professzort alakító Miriam Margolyes ismét megszólalt az ügyben, véleménye pedig mit sem változott a legutóbbi nyilatkozata óta.
A Bimba professzort alakító Miriam Margolyes ismét megszólalt az ügyben, véleménye pedig mit sem változott a legutóbbi nyilatkozata óta.
Denis Villeneuve adaptációja még a vártnál is jobban teljesít a kasszáknál, ha így folytatja, 2024 egyik legsikeresebb alkotása válhat belőle.
Minden szezon elején problémát okoz, hogy hamisítják a vetőmagot, és nem nehéz áldozatul esni, főként, ha valaki csak a termékek árát nézi. Az olcsó, alkalmi vétel ugyanis sokakat arra sarkall, hogy bizonytalan forrásból vásároljanak.
A játékba nemrég megérkező New Game Plus kellemes és kellemetlen újításokat is hozott magával.
Dev Patel rendezői debütálását már most körberajongják a kritikusok, ami nem is csoda: közel tökéletes akciófilm született.
Induláskor számos probléma akadt a nosztalgiabombának szánt produkcióval.
A napokban landolt az első trailer a Bill Skarsgard főszereplésével érkező filmhez és a reakciók bizony igen vegyesek.
A Palworld PC-n és Xbox-on már elvarázsolta a játékosokat, így jogosan merül fel a kérdés: hova tovább?
Alex Garland új filmje az SXSW Filmfesztiválon megtartott premierje után lenyűgöző kritikákat kapott.
Három játék fejlesztése már meg is indult, kíváncsian várjuk a végeredményt!
A Microids támogatásával készül a valós idejű stratégiai játék, aminek továbbra is elképesztő a grafikája!
Rengeteg klasszikust, és friss játékot szerezhetünk be számottevő kedvezménnyel.
A Difficult Game About Climbing nem hazudik, azt adja, amit a címe alapján gondolnánk.
Édesanyja szerint nem a Star Wars tehet Jake Lloyd mentális problémáiról.
Detroitban letartóztattak egy férfit, aki Love Lies Bleeding közben szerzett örömet magának, majd szépen bealudt a teremben.
Pontos dátumot ugyan nem, de megjelenési időszakot már kapott a meglehetősen elmebeteg koncepcióra épülő Squirrel with a Gun, amelyben nem makkra megy a játék.
Többek között Ashley Johnson és Elijah Wood is csatlakozott a CBS égisze alatt készülő animációs sorozathoz, amelyről továbbra sem tudni pontosan, hogy miről is fog szólni.
Megint egy érdekes koncepció-videóval jelentkezett a TeaserPlay YouTube-csatorna – a főszerepben ezúttal maga Elon Musk!
Az Nvidia több érkező, és már megjelent játékhoz is bejelentette az RTX és DLSS támogatást.
Tarol a színésznő új filmje, a Szeplőtlen és egyes kritikák szerint egy új horror-ikon született meg Sweeney képében.
Kiszivárogtak a PS5 Pro specifikációi, valamint az idei megjelenés is egyre biztosabbnak látszik.
A horrorvígjáték érdekes műfaj, mert egyszerre kell balanszíroznia a nevettetés és ijesztgetés között, amik az érzelmi spektrumon elég messze helyezkednek el egymástól.
Néhány napon belül végre megérkezik a várva-várt reboot, a 100%-hoz viszont kétszer is ki kell majd pörgetni!
A BLOOD CROSSROAD egy átlagos pszichológiai horrornak tűnik, azonban a felszín alatt sokkal több minden lapul.