Arthur Morgan és John Marston megleptek pár egyetemistát
Akad egy olyan intézmény, amely a Red Dead Redemption 2-t használja az amerikai történelem oktatására.
Akad egy olyan intézmény, amely a Red Dead Redemption 2-t használja az amerikai történelem oktatására.
Spéci videotesztet is összedobtunk nektek a játékból, amiben láthatjátok, mit alkottak a Nioh 1-2 fejlesztői.
Öt éve már annak, hogy a 2010-ben megjelent Alpha Protocol kikerült a Steam kínálatából, a GOG-nak köszönhetően azonban most ismét elérhetővé vált a stúdió akció-RPG-je.
A játék vezető küldetéstervezője, Will Shen árulta el, hogy kissé kapkodva készült el a nagy finálé, mivel későn eszméltek rá, hogy hiányzik az epilógus.
Rekordszámú nézettséget produkált a Leslye Headland felügyelete alatt készülő Star Wars-sorozat első kedvcsinálója, a többségnek azonban nem igazán jöttek be a látottak.
Az Országos Gaming Expo következő állomása Győr és Veszprém után Szolnok lesz!
A Frank Herbert klasszikus regényét megfilmesítő Denis Villeneuve ugyan nagyon szeretné vászonra vinni a második kötetet, ám ez csak egy esetben valósulhat meg.
Az augusztusban érkező sci-fi rendezője elárulta, hogy a franchise második felvonását jegyző James Cameron is imádta a filmet.
A The Hollywood Reporter szerint Kate Herron ül majd az EA sikercímén alapuló adaptáció rendezői székébe, emellett pedig Margot Robbie produkciós cége is a fedélzetre lépett.
A fejlesztést végző Remedy Entertainment elárulta, hogy hasonló költségvetésből készülnek a remake-ek, mint az író második tortúrája, a prezentációval tehát biztosan nem lesz gond.
44 éve már volt egy próbálkozás, Robin Williams főszereplésével - vajon ki léphet a nyomdokaiba?
Április 3-án indul a népszerű antológia sorozat második fele, amelyben válogatott borzalmak várnak az anyaságra vágyó Annára.
A Micimackó: Vér és méz készítői felfedték az idővonalat, ami alapján a klasszikus mesék kifordított verzióit várhatjuk.
Eredetileg nem a mozikba, hanem streamingre szánták a Romulust – csak úgy, mint az új Predator-filmet.
A Disney+ kínálatába érkezik a 4 Oscar-díjjal jutalmazott Szegény párák – mutatjuk, pontosan mikor számíthattok rá!
Az Ezzel játszunk legújabb részében virtuális Taki bácsiként igyekszünk boldogulni Barcelona útvesztőiben.
Mike Flanagan közelgő filmjét az egekbe magasztalta az egyik színésznője – és mi hiszünk neki!
Látványos trailert kapott a Rise of Hydra, amiben a nácik által megszállt Párizsban tevékenykedhetünk.
A tapétázás egy olyan lakásdekorációs lehetőség, melynek során a falakat díszítjük különböző színekkel, mintákkal és motívumokkal. Látható, hogy mennyivel egyedibb és különlegesebb hatást tudunk prezentálni, mintha csupán festenénk, hiszen a tapéták széles kínálatából ki tudjuk választani azt, amelyik legjobban fejezi ki azt a stílust, amelyet meg szeretnénk jeleníteni.
A Netflix következő nagy dobása egy sikeres manga (és anime) feldolgozás lehet, ami most hosszabb előzetest kapott.
Végre befutott az első trailer a várva-várt Alien-filmhez és ez bizony véres lesz… nagyon-nagyon véres.
Megkapta második előzetesét Ryan Gosling új filmje és ez bizony továbbra is piszok jól néz ki!
Egy korábbi LEGO pályázat győztes koncepciója több mint egy év után végre fizikai formát ölt!
Hivatalos képek érkeztek a filmből, amiken több szereplő is feltűnik – mintha Beetlejuice nem is öregedett volna!