Hamarosan befut a Starfield leginkább várt frissítése
A Bethesda már a megjelenés után közölte, hogy hivatalos formában is bekerül a játékba az Nvidia DLSS támogatás, erre pedig már nem is kell olyan sokat várni – legalábbis Steamen.
A Bethesda már a megjelenés után közölte, hogy hivatalos formában is bekerül a játékba az Nvidia DLSS támogatás, erre pedig már nem is kell olyan sokat várni – legalábbis Steamen.
Az Orion narratív vezetője szerint a CD Projekt RED olyan ugrást tervez a második rész kapcsán, mint amilyet a The Witcher 2: Assassins of Kings-ben is tapasztalhattunk.
A Variety egy terjedelmes riportban boncolgatta az MCU jelenlegi helyzetét, amelyből kiderült, hogy akár még a jól megszokott csapat is visszatérhet – persze semmi sincs kőbe vésve.
Napokkal a tervezett debütálás előtt ismét halasztásra került a Fntastic sokak szerint nem is létező játéka, de nem csak ez változott a program kapcsán.
Pán Péter és Frankenstein-teóriák keringenek a neten, mivel nemrég előkerült néhány concept-art a folytatásból.
A Sony megerősítette, hogy melyik PS4 és PS5 játékok kerülnek fel a PlayStation Plus Essential kínálatába.
A Capcom egyik programozója szerint a modok lényegében semmiben sem különböznek a csalásoktól, így azokat is blokkolniuk kellene az erre szolgáló szoftvereknek.
Exkluzív premierek és rengeteg magyar film érkezik ebben a hónapban az HBO Max kínálatába.
Videóban mutatunk be nektek pár igazi klasszikust, amelyeket a kísérteties időszakban érdemes lehet újranézni.
A Joker 2 sokakat meg fog lepni a moziteremben ülve, legalábbis ezt állítja a film operatőre.
A Slay the Princess egy randi-szimulátor, ahol ha nem ölöd meg a kiszemelted, eljön a világvége.
A forgatókönyv már kész, Chad Stahelski szerint pedig a sztrájkok lecsengése után végre teljes erőbedobással állhatnak neki a forgatásnak.
Főként a gagyi UI és a monetizációs tartalmak miatt vannak kiakadva a fanok, akik végre egy jó Silent Hill-játékra vágytak.
A számos sikerfilmet jegyző Francis Lawrence a készülő adaptáció munkálatairól beszélt, a jó hírek mellett pedig arról is értekezett, hogy miért keltette fel az érdeklődését a projekt.
A Microsoft talán legismertebb sorozatának egykori dizájnere szerint a szériának egyfajta rebootra lenne szüksége, a témáról pedig Phil Spencerrel is szívesen elbeszélgetne.
A Bungie vezérigazgatója szerint azért volt szükség a leépítésekre, mert nem játszanak elegen a hosszú ideje futó looter shooterrel.
Így válhat egy Amerika-rajongó, filmőrült japán kisfiúból a Konami vezérigazgatója, majd a mai videójáték-ipar egyik legmeghatározóbb alakja.
Lehetett volna Jabba the Hutt, a huttok Sebhelyesarcúja, avagy itt most Al Pacino helyett Jabba felemelkedése kerülne a középpontba.
Egy jól ismert szivárogtató szerint a soron következő felvonás lesz a franchise eddigi legdrágább darabja, a megjelenés viszont még eléggé messze van.
Az elismert túlélőhorror jelenleg a legjobbra értékelt játék Xbox Series X/S konzolokon.
A Call of Duty: Modern Warfare 2-höz holnap jelenik meg a legújabb filmes crossover-bundle.
Ha nem is a tutit, de azt megmondjuk, hogy ha csíped az élőhalottakat, miket készíts be estére, amennyiben agy helyett popcornt rágcsálva merülnél el a vérben és bélben.
Az idei évben is kaptunk jobbnál-jobb horrorjátékokat, azonban érdemes körbenézni az indie-piacon is, mert valódi gyöngyszemeket lehet kifogni!
Szombaton a B-csoport mérkőzéseivel folytatódik a TippmixPro CS2 Masters – ne maradjatok le róla!