John Marston nem egy ilyen silány Red Dead Redemption-portot érdemelt
A Red Dead Redemption megreformálta az open-world játékok műfaját, majd 13 évvel később egy szimpla port formájában próbálják lenyomni a torkunkon közel 19 ezer forintért.
A Red Dead Redemption megreformálta az open-world játékok műfaját, majd 13 évvel később egy szimpla port formájában próbálják lenyomni a torkunkon közel 19 ezer forintért.
Neill Blomkamp adaptációja végezte az élen Amerikában, de Greta Gerwig sem panaszkodhat, mivel filmje a második helyet szerezte meg a vetítésének hatodik hetében.
A valóságban is létezik egy nő, akit Barbara Oppenheimer-nek hívnak és természetesen csak idő kérdése volt, hogy megkérdezzék a filmekről.
A World of Warcraft még mindig népszerű, azonban egy streamer most a chat-re bízta, hogy játsszák helyette az MMO – meg is lett az eredménye.
Pete Hines szerint a játék el sem kezdődik igazán, amíg át nem verekedtük magunkat a főszálon, szóval nem árt betankolni némi hideg élelmet, mielőtt rányomunk a kezdésre.
Az elismert rendező egy interjú során hintette el a trilógia lehetőségét, ám a későbbi regények feldolgozásába már nem igazán menne bele.
Ezúttal az Adrianát alakító Drea de Matteo gondolta úgy, hogy a munkahelyen történő megtekintésre nem igazán alkalmas képekkel kedveskedik a rajongóinak.
A Batman: A rajzfilmsorozat, valamint az Ármány és szenvedély színésznője 67 éves volt, többek között James Gunn és Mark Hamill is kifejezte az együttérzését.
Családi otthonod megfakult emlékei és a Nagy Háború lövészárkai között kell helyt állnod ebben a rémisztő FPS-ben.
Utolsó részéhez érkezett a cikksorozat, és mi mással is zárhatnám ezt az egészet, mint a Fallout 3 legikonikusabb pillanatával.
Újabb pixeles horror-kalandjátékot jelentettek be, amely a Clock Tower-ből is merített ihletet – a demo pedig már elérhető!
Sam Curtain rendező egy brutális sztorit készített, húsba maró jelenetekkel, az alkotása pedig most előzetest kapott.
Psycho: The Lost Tapes of Ed Gein címmel új dokumentum-sorozat érkezik szeptemberben – csak erős idegzetűeknek!
Új előzetest kapott a Hellbreach: Vegas, ami egy kooperatív lövölde lesz és hamarosan ki is lehet próbálni!
A Gran Turismo adaptáció miatt ismét reflektorfénybe került Neill Blomkamp ugyan még nem tett le a második részről, ám az új nyilatkozata alapján csak félig lehetünk optimisták.
Egészen augusztus végéig akciós a Volition csalódást keltő sandbox játéka, amit időközben azért sikerült helyrepofozni, szóval ennyi pénzért már egészen jó vételnek mondható.
Ez persze túlzás, de tény, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a Cloud Imperium Games több mint tíz esztendeje készülő űrszimulátora, miközben továbbra sincs megjelenési dátum.
Maga a nagy múltú széria alkotója, Ed Boon mesélt arról, hogy egy-két ikonikus szereplőt ezúttal parkolópályára tettek, hogy legyen esélyük kitűnni a kevésbé ismert arcoknak.
Ron Swanson még vissza sem tért City 17-ből, de máris egy újabb költözésnek lehetünk szemtanúi: ezúttal Seth MacFarlane híres mackója keveredett egy másik univerzumba.
A Jurassic Park-ot idézi ez a kooperatív túlélőjáték, amelyben őshüllők elől kell bujkálni és különféle feladatokat teljesíteni.
A Doctor Who és a Haunting of Hill House sztárjaival érkezik az Amazon legújabb thrillere, ami bizony kőkemény lesz.
A Clover Bite bejelentette, hogy készül a folytatás az elvont metroidvaniához és a Switch-tulajoknak is szolgáltak egy jó hírrel.
Visszatér a horror-antológia széria és most befutott hozzá az első kedvcsináló – mindent elönt a vér és a retró-esztétika.
Pörög egy antológia-sorozat, ami nem az American Horror Story, de hasonlóan hátborzongató témákkal áll elő – és most jön az új évad!