Marvel's Midnight Suns – Eredetileg több hőst akartak
Egy kissé szűkös lett volna a hely a The Abbey-ben, ha a fejlesztők ragaszkodnak a korai koncepcióhoz.
Egy kissé szűkös lett volna a hely a The Abbey-ben, ha a fejlesztők ragaszkodnak a korai koncepcióhoz.
Megkapta második magyar előzetesét a várva-várt slasher-horror, és megindult a találgatás, hogy ki lesz az új gyilkos.
A Fantasy Flight Games kockákkal és kártyákkal gondolta újra a legendásan nehéz Twilight Imperiumot.
Március 1-12. között 26 kortárs (köztük több díjnyertes) filmet láthat a magyar közönség.
A játékosok egy fórumon megemlítették a nyílt világú pályatervezés legjobb példáit felvonultató címeket.
A The Last of Us Part 2 egyik fejlesztője elárulta Joel nevének eredetét, és bizony eredetileg teljesen mást akartak.
Nemrég lezajlott a Microsoft független fejlesztőket felkaroló kezdeményezésének legújabb bemutatója, melynek keretében négy, még idén megjelenő alkotást vehettünk szemügyre.
A PS Plus ebben a hónapban egy csoportos horrorkalandot is felajánl az előfizetőinek. Elő a láncfűrészeket és a kétcsövű shotgunt!
Az Amazon Prime God of War tévésorozata még mindig a munkálatok legelején jár, pedig rengeteg ember dolgozik rajta.
A szokottnál többet láthatunk a napokban a Naughty Dog klasszikusának nagysikerű feldolgozásából.
Végre kiderült, hogy mikor láthatjuk majd a mozikban Ridley Scott közkedvelt filmjének folytatását.
A hátborzongatóan jól sikerült remake világában visszatértek az ismerős mordályok, de van még azoknál is pusztítóbb.
Az ingyenesen elérhető csatorna a következő napokban is sportműsorokkal és közvetítésekkel vár benneteket.
A Remedy Entertainment közreműködésével készült lövölde hamarosan végleg lehúzza a rolót.
Érdekes részletekre derült fény a sorozat következő felvonásának új mechanikáival kapcsolatban.
A díjátadó történetében először külön kategóriát szenteltek a videójátékokhoz írt zenéknek.
A legendás verekedős sorozat következő részében jó pár ismerős arccal is a ringbe léphetünk majd.
Nem kell feltétlen a megjelenésig várnunk, ha szeretnénk kipróbálni a Team Ninja újdonságát.
Ugyan még messze a kész állapottól, de már most megcsodálhatjuk a széria következő felvonását.
A MissMikkaa nevű streamer legutóbb két példányt vitt végig egyszerre, ezért lazításképp most hangszert ragadott, hogy azzal vesse bele magát a játék kihívásaiba.
Előfordul, hogy a rengeteg akciót egy-egy játékban megtörik a gondolkodós, puzzle-megoldós szakaszok – csak épp van, hogy a fejlesztők átesnek a ló túloldalára.
Ugyan még a harmadik rész is csak készülőfélben van, Damien Leone már az esetleges folytatásról beszélt, mivel nem biztos abban, hogy az ötletei beleférnek egyetlen filmbe.
Pedro Pascal Joel után egy másik ikonikus karaktert is megformál az HBO közelgő Mario Kart-adaptációjában – persze csak a poén kedvéért.
Ismét igazán változatos felhozatalt állított össze a Sony, melynek részeként egy régi kedvenc is visszatér.