Ekkor érkezik Az Úr sötét anyagai fináléja
Premierdátumot kapott a széria utolsó évada, és az is kiderült, hogy mikor ér véget a történet.
Premierdátumot kapott a széria utolsó évada, és az is kiderült, hogy mikor ér véget a történet.
A sorozat negyedik része hamarosan befut Steamre, emellett pedig viccesen arra is felhívták a figyelmet a fejlesztők, hogy decemberben bejelentés várható.
Christophe Gans, az első Silent Hill-film rendezője ismét megerősítette, hogy a Konami gőzerővel dolgozik a sorozat feltámasztásán.
Hivatalosan is elkészült a Santa Monica Studio játéka, már semmi nem állhat a megjelenés útjába.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Az állati nyomozó nem jön zavarba, ha a neonfényes utcákon kell helytállnia a rosszfiúkkal szemben.
Rob Schneider úgy érezte, hogy van még potenciál az állati tulajdonságokkal felruházott nyomozó történetében.
A Birodalomban egy darabig béke honolt, azonban az ősi gonosz feléledt, és lehet, hogy az őrszemek által bevett romok jelentik az emberek számára az utolsó erődöt.
Egy oldal megbecsülte, hogy mennyire lennének sikeresek a jól ismert szereplők a népszerű közösségi oldalon.
A Hot Tentacles Shooter fejlesztői nemrég elmondták, hogy a japán vállalat csak cenzúrázva engedi játékukat a digitális áruházukba.
Úgy tűnik, hogy az ikonikus sci-fi-horror cím remake-je mégsem jelenik meg olyan hamar, mint ahogy azt vártuk.
Egy új videóban részletesen bemutatják a Dead by Daylight idei Halloween-eseményét, a Haunting by Daylight-ot.
A The Callisto Protocol már itt van a sarkon, és most azt is elárulták, hogy mennyi idő lesz végigvinni a horrorjátékot.
Igazi csemegékkel készül a jövő hétre a brit videójáték fejlesztő- és kiadócsapat, a Slitherine – mutatjuk, hol nézheted az újdonságokat!
Bár sok mindenben megegyezik Sam Levinson Eufória című sorozatával, a The Idol sokkal vadabbnak tűnik.
Érdekes csavar a városépítős műfajban, hogy ezúttal egy dínó hátán kell felvirágoztatni településünket.
Az Evil Dead Rise rendezője, Lee Cronin megosztott egy különösen véres kulisszák mögötti fotót.
Bugattival simán járhatod majd az utcákat, de Toyotát ezúttal is hiába keresel a kollekcióban.
Kedveskedik az Insomniac, ugyanis a PC-s és konzolos fiókok összekapcsolásáért jutalmakat kapsz.
A Netflix elárulta, hogy az új sorozat tartja a legtöbb jumpscare rekordját egyetlen epizódban.
A horrorjáték felújítása már nincs messze a megjelenéstől, és azok, akik PC-n szeretnének játszani vele, örülhetnek, hisz immár a specifikációk is elérhetőek.
Összeválogattunk pár játékot a szolgáltatás felhozatalából, amit érdemes pótolni, vagy újra elővenni a hidegre forduló estéken.
A játék olyan színes karaktereket tartalmaz, akik ellen versenyezhetsz és fogadhatsz is.
Bemutatkozott az útközben is hatékony munkához és a hibrid munkamodellekhez tervezett Swift Edge.