Nioh – Túl a 2 millió eladott példányon
A Team Ninja Twitteren jelezte, hogy Nioh című tavalyi alkotásuk immár összesen több mint 2 millió példányban kelt el PC-n és PS4-en.
A Team Ninja Twitteren jelezte, hogy Nioh című tavalyi alkotásuk immár összesen több mint 2 millió példányban kelt el PC-n és PS4-en.
Kézzel fogható Sunlight Medalt vehetnek a Dark Souls rajongók, amit csak az európai piacon lehet kapni. Praise the Sun!
Halottról csak jót, vagy semmit – tartja a mondás. Olybá tűnik David Crooks nem ismeri ezt a népi bölcsességet.
A State of Decay 2 már az első két napban roppant érdeklődésre tarthat számot, a játékot ez idő alatt több, mint egymillióan próbálták ki.
Általános teljesítménybeli javításokat, szerverproblémák kiküszöbölését és a csalók visszaszorítását ígéri a PUBG fejlesztője.
Több mint egy évtizedes múlt a műfajban, klasszikus játékokat fejlesztő alkotók a csapatban és egy remek ötlet – a Forged Battalionnak látszólag mindene megvan a sikerhez, de csak a jövőben derül ki, tartalom is lesz-e az amúgy remek alapfelállás mögött.
A World War 3 című multiplayer FPS-t a Farm 51 készíti, szorosan együttműködve nemzetközi fegyvergyártókkal.
Nem csak a legrosszabb, hanem évfordulós is az videó, amit joggal kiálthatunk ki minden idők legrosszabb E3 trailerének.
A Westwood romjaira épült Petroglyph leszerződött a Funcommal egy, a Conan-univerzumban játszódó játék elkészítésére.
Szomorú szívvel búcsúzunk a játékvilág egy meghatározó figurájától, Ted Dabneytől. Az Atari társalapítója 81 évet élt.
Megérkezett a Pillars of Eternity első DLC-je az ingyenesen letölthető Rum Runner’s Pack, melyben minden az alkohol körül forog.
Hackerkedésből nagyon nehéz jó játékot készíteni, de a Team Fractal Alligatornak sikerült. A Humble Bundle most a Hacknet című játékot kínálja ingyen.
Nem csalás, nem ámítás, a TellTale bejelentette, hogy tényleg érkezik a Wolf Among Us sokak által áhított második évada.
A Square Enix utoljára 2015-ben tette tiszteletét az E3-on, persze címeik ettől még feltűntek a show-n, de idén önálló műsorral jelentkeznek.
A veteránokat tömörítő Phoenix Labs debütáló alkotása, a kooperatív akció-szerepjáték Dauntless nyílt bétafázisba lépett.
A Steam tavaszi vására új formát öltött, a ránk váró feladatok mellett egy egész sor játékot próbálhatunk ki ingyen a hétvégén.
A Cities: Skylines egy újabb kiegészítővel bővült, a Parklife egy egész sor eszközt ad a kezünkbe, hogy városunkat zöldebbé tegyük.
A Codemasters megosztotta velünk az F1 2018 első játékmenet videóját, melyen Monaco méltán híres pályáját vehetjük szemügyre.
„Ez nem játék, hanem szolgáltatás” – mondták a Ubisoftnál, és csavarva a live service tematikáján játékokhoz készítettek asszisztens.
Ajándék lónak ne nézd a fogát. A Namco idejekorán megjelentette a Dark Souls Remaster PC-s változatát. Steamen már játszható.
Mivel a Valve játékaik cenzúrázását kérte, több visuel novel készítéssel foglalkozó stúdió is úgy érezte, ideje nyitni a GOG felé.
A Yakuza 3., 4., és 5. részére némi technikai gondozás vár. A remastered változatok idén nyártól kezdve, fokozatosan kerülnek a boltok polcaira.
A teaser után egy kép látott napvilágot a Battlefield 5 kapcsán, mely tovább erősíti a második világháborús helyszín valószínűségét.
Az idei The International össznyereménye ismét rekordot dönthet. Már most 10 millió dollár felett jár a nyeremény alap, és 96 nap még hátra van a gyűjtésből.