Elhagyta a Microsoftot az Xbox egyik atyja?
A játékvilágban nem meglepő, ha egy-egy nagyágyú kilép, hogy új életet kezdjen, a konzolgyártóknál azonban minden ilyen esemény érdekes, hisz a távozó úriember ipari titkok egész sorát viheti magával.
A játékvilágban nem meglepő, ha egy-egy nagyágyú kilép, hogy új életet kezdjen, a konzolgyártóknál azonban minden ilyen esemény érdekes, hisz a távozó úriember ipari titkok egész sorát viheti magával.
Az Alan Wake az év eddigi legjobb Xbox 360 exkluzív játéka, és úgy összességében egy eredeti, stílusos élmény a játékvilágban. A fejlesztők is tudják ezt, így már javában készítik a letölthető tartalmakat.
A Facebook manapság a legnépszerűbb online közösségi oldal, így nem csoda, hogy a játékfejlesztők is igyekeznek kihasználni a mögötte rejlő lehetőségeket.
A Fable 3 hivatalos borítójára nyomott jelzés láttán sokan jogosan kételkedtek a PC-s verzió érkeztében, hiszen meg volt arra az esély, hogy csak egy fatális hibával állunk szembe -- de most már minden kételyt félre lehet dobni, ugyanis a Microsoft hivatalosan is bejelentette a személyi számítógépes verzió készültét!
A BioWare terve szerint a Mass Effect-trilógia egyes részei között letölthető tartalmak segítségével egy átmenetet hoznak létre. Ez a terv az első két felvonás között nem igazán valósult meg, de a cég azon dolgozik, hogy a jelenleg kapható második rész és a majdani folytatás között már ne legyen semmilyen szakadék.
A 80-as évek egyik leghíresebb filmje, a Tony Scott rendezésében készült Top Gun egyes egyedül elérte, hogy több ezer fiatal önszántából csatlakozzon a haditengerészethez. Az idén nyáron érkező legújabb játékverzió ha nem is ismételi meg ezt a teljesítmény, talán nyújt majd egy-két kellemes percet.
A legdrágább játék csúcsát jelenleg a GTA IV tartja a százmillió dolláros fejlesztési költéségével. Ezt eddig csak a Sega által készített Shenmue tudta megközelíteni a maga 70 milliós büdzséjével -- ám most új trónbitorló akadt.
Pénteken jelenik meg a Prince of Persia folytatása, melynek apropójából egy igazi geek bulira van kilátás, italokkal, hastáncosokkal, no meg a kontrollerekkel...
Ha a Call of Duty: Black Ops első kedvcsináló videója nem hozta volna meg kedved egy kis háborúsdira, majd az új, kibővített trailer igen.
A StarCraft 2 multiplayer bétatesztje sokaknak szerzett kellemes pillanatokat, ám minden jónak vége szakad egyszer.
A Gears of War trilógiát lezáró harmadik rész jövő tavasszal kerül a boltokba, és úgy tűnik, a játékmeneten is változtat egy keveset a fejlesztő Epic.
A BioWare korábbi ígéretének megfelelően újabb DLC-t ad a Mass Effect 2-höz. A címe Overlord lesz.
A különböző fejlesztőcégek nem gyakran szólnak egymás termékeiről, pláne nem úgy, ha a két csapat homlokegyenest eltérő témában mozog. Most mégis ez történt.
Tudomásunk szerint a Call of Duty-szérián jelenleg három stúdió dolgozik -- az alapító Infinity Ward, a kistestvér Treyarch, és az újonc Sledgehammer Games, mindhárom cég pedig szorgosan dolgozik a maguk CoD epizódján, ám ennyi cég úgy látszik még nem elég, a G4 portál értesülései szerint ugyanis az Activision a Raven Software-t is ráállította a sorozatra.
A független játékfejlesztők számomra az ipar hőskorát idézik vissza, amikor még lelkesedésből készítettek igazi kis csodákat amatőr, de roppant tehetséges programozók. Azóta mindezt elnyomta a futószalag-termelés, ám szerencsére napjainkban egyre több „partizán” bukkan fel, hogy megmutassa: él még a kreativitás, ég még a tűz...
Ha a Stimulus Pack új pályái nem lettek volna elegendőek, jó hírem van: a jövő hónapban jön a következő csomag.
Ahogy azt tegnap az Epic megígérte, ma meg is érkezett a People Can Fly új játékának, a Bulletstormnak az első játékmenet-videója.
Tegnap megtudtuk, hogy a Bad Company 2 nagyon népszerű játék, hiszen a márciusi megjelenése óta több mint ötmillió példány fogyott, a DICE az adatok fényében pedig úgy döntött, jutalmat érdemel ez a rengeteg játékos.
A God of War újraalkotott hellén mitológiája kinövi a tévéképernyőket és PSP-ket, hogy a könyvespolcokra is tehessünk egy kevés vértől ittas görögöt.
A Metro 2033 letölthető kiegészítője a célegyenesben jár, így a THQ hajlandó volt elárulni a részleteket.
Megérkezett a Kane & Lynch: Dead Man filmadaptációjának első promóciós anyaga.
Tegnap döbbenten vettük tudomásul, hogy a Capcom 2010-re tervezett 75 új játéka közül csupán kettő fog PC-re megjelenni. Az egyik a Dead Rising folytatása, a másik pedig úgy néz ki, hogy a Mega Man-széria masszívan online multiplayer verziója.
Ugyan csak szeptember végén látogathatunk el az új Vegasba, ám a kiadó már most bejelentette a gyűjtői kiadást, nyilván azért, hogy kezdhessünk spórolni rá, hiszen megvásárlása szerintem minden rajongó számára kötelező vételt jelent.
Röviddel a kedvcsináló oldal indulása után a Ubisoft hivatalosan is bejelentette az Assassin's Creed: Brotherhoodot.