Nem fizette ki alkalmazottait a Rebellion?
A Rebellion vegyes csapat, hisz csináltak már nagyon jót (AvP) és nagyon rosszat is (Shellshock 2). Az viszont kemény vád velük szemben, hogy nem fizetik ki az ígért béreket.
A Rebellion vegyes csapat, hisz csináltak már nagyon jót (AvP) és nagyon rosszat is (Shellshock 2). Az viszont kemény vád velük szemben, hogy nem fizetik ki az ígért béreket.
Az id Software eddigi legfurcsább próbálkozása lesz a Rage, melyet millió pletyka és mítosz övez. Tim Willits lerántotta a leplet erről-arról.
A Capcom igyekszik kiküszöbölni a kissé gyengécske 2009-es évük csorbáját azzal, hogy idén összesen 75 új játékot fognak kiadni.
A játékipar egyik legrosszabban őrzött titka volt a LittleBigPlanet 2 készülte. Az elmúlt napokban ugyanis sorra jöttek a különböző pletykák a játékról, arról nem is beszélve, hogy az első rész sikereit tekintve egyébként sem volt senkinek semmi kétsége afelől, hogy jön a folytatás, egyszóval nagyon időszerű volt már a hivatalos bejelentés.
A jelenlegi konzolgeneráció majdhogynem az indulása óta két részre van osztva. Alul a Microsoft és Sony verseng a második helyért, míg a piacot kényelmes fölénnyel vezeti a Nintendo, mely most új ellenséget talált.
A LucasArts elnöke otthagyta a céget, miután két éven keresztül sikerrel igazgatta azt.
A zombihorror úttörője, George A. Romero egy interjúban elárulta, hogy nem csak a filmkészítés érdekli, hanem szívesen csinálna egy játékot is.
Mijamoto Sigeru a Mario és a Zelda atyjaként él a köztudatban, aki bármihez is nyúljon, arannyá válik. Most épp az online játék konzolos üzleti oldalát boncolgatja.
Sokat kellett rájuk várni, de végre megérkeztek az első képek a FPS-ként feltámadt XCOM-ból.
Ha bármiféle kételyünk támadt volna afelől, hogy lesz-e idén is új Guitar Hero, most már nyugodtak lehetünk, mert a válasz: igen, lesz!
Azt hiszem, ez az a hír, amelynél elhagyhatjuk a körülményes bevezetőket, hiszen ha azt mondom, új Telltale Games cím van születőben, a kalandrajongók szájában máris beindul a nyálelválasztás. Ám hogy e friss játékból lesz-e sorozat, az már csak rajtunk múlik!
Eddig is tudtuk, hogy sok Nintendo gép van odakint, de hogy ennyire sok, az a legoptimistábbak számára is meglepetés lehet.
A StarCraft 2 az év egyik legjobban várt RTS-e, és mivel internet elérés nélkül nem is lehet majd elindítani, nem meglepő, hogy a játék jó barátságba kerül a világháló legismertebb közösségépítő oldalával.
Ahogy azt a fejlesztő BioWare és a kiadó Electronic Arts már korábban megígérte, folytatódik a Dragon Age DLC-dömpingje, ám ezúttal egy igazán izgalmas ötlettel állak elő a srácok.
A Valve tankönyvekbe illő példával mutatja, hogyan kell a megjelenés után támogatni egy játékot. A Team Fortress 2-t ugyanis folyamatosan újabb és újabb ingyenes kiegészítőkkel látják el, a jó szokásukkal pedig szerencsére nem hagytak fel a Stimulus Map Pack pénzügyi sikereit látva sem.
A Frogwares mára a kalandrajongók egyik kedvence lett, hiszen töretlen lelkesedéssel hegesztik újabb és újabb játékaikat, melyekbe persze bele-bele lehet kötni, de összességében remek percekkel ajándékoztak meg minket az elmúlt évek alatt.
Pár hete zárult a Modern Warfare 2 első nyílt hétvégéje, de már itt is van a következő lehetőség, hogy ingyen játszunk az Infinity Ward legújabb játékával.
Az id legutóbbi játéka a Doom 3 volt -- 2004-ben. Na igen, hat éve, ideje lenne már valamit kiadni a srácoknak. Most viszont ahelyett, hogy a közelgő QuakeConnak hála örömhírekkel csalnának mosolyt az arcunkra, tovább halasztják legfrissebb címük, a Rage megjelenését...
A Metal Gear Solid: Peace Walker a sorozatért felelős Kodzsima Hideo szerint sok újdonságot hoz, annyit, hogy elmenne MGS5-nek is. Ez az állítás megtetszett a Konaminak, és lehet, hogy a játék PS3-ra is megjelenik majd.
A StarCraft 2-t nagyon régóta várjuk már, de eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a három szeletre osztott játék első fejezete még idén megérkezik.
A DRM-et lehet szeretni vagy utálni, de egy tény: azon felül, hogy véd a warez ellen, okozhat kellemetlenségeket.
A Gran Turismo 5 a PS3 egyik legnagyobb dobásának ígérkezik, és a hír szerzője is emiatt a játék miatt gondolkodik a legjobban egy Sony-féle konzol beszerzésén. Sajnos azonban a mikor még mindig homályos, és a fejlesztők által adott jelek sem túl biztatóak.
Peter Molyneux a Fable III-ban igen fontos szerepet betöltő fizikális érintkezésről beszélt. Szerinte a dolgot a japán ICO című, PS2 exkluzív program ihlette.
Annyi csalás azért van a dologban, hogy az Armature Studio nem genetikai apja a Metroid Prime-nak. Valójában az azt készítő Retro Studios tagjainak új gárdájáról van szó, ami viszont minden fontos arcot magával hozott a Retróból.