A Treyarch szerint a Black Ops lesz az eddigi legjobb CoD
A Call of Duty-sorozat az Infinity Ward körüli hercehurca óta a játékvilág fekete bárányaként tetszeleg, a Treyarch azonban azt ígéri, tisztára mossa a széria nevét.
A Call of Duty-sorozat az Infinity Ward körüli hercehurca óta a játékvilág fekete bárányaként tetszeleg, a Treyarch azonban azt ígéri, tisztára mossa a széria nevét.
A manapság már megszokott játékon belüli reklámok hamarosan egy picivel zavaróbbak leszek, az All Points Bulletinben ugyanis a cégek a rádióból is támadnak majd.
A TDU sokak szerint a legjobb Test Drive cím a The Duel: Test Drive II óta, ami nem kis dolog, lévén utóbbi 1989-ben jelent meg. A TDU 2 is úton van ezerrel, nem egész három hónapon belül kézhez kaphatjuk.
A Capcom ma megerősítette azt a híresztelést, miszerint idén nyáron egy élőszereplős filmet készítenek a Dead Rising univerzumában.
Pár hete egy francia lap azzal ijesztgetett minket, hogy Michel Ancel lelépett a Ubisofttól, s ezzel együtt a kiadó leállította a Beyond Good & Evil 2 fejlesztését. Szerencsére azonban rövidesen kiderült, hogy távozásról és projekt-kaszáról szó sincs, és szép csendesen megy tovább a fejlesztés, melyről most már azt is tudjuk, miért tart ilyen sokáig.
A recesszióbiztosnak tartott játékipar az elemezők nagy meglepetésére az elmúlt hónapokban nem teljesített úgy mint régen, ám a Nintendo vezérigazgatója szerint ezért nem csak a kialakult pénzügyi helyzet a felelős.
A Microsoftot néhány hónappal ezelőtt a PC Guru hasábjain úgy jelöltük meg, mint a céget, ami éppen a PC-s játékipar kinyírásán ügyködik. Nos, úgy néz ki, a mamutcég meggondolta magát, ugyanis egy komolyabb folyamattal kívánják felerősíteni a PC-t, mint platformot.
Egy látványos kedvcsináló traileren és pár játékképen kívül nem sokat láttunk a Deus Ex-széria harmadik részéből -- egészen eddig.
A 3DS egy remek gép lesz, ezt már most megelőlegezzük neki. Szerencsére azt is tudjuk, mikor tehetjük rá a mancsunkat.
A ModDB évek óta egy stabil pont a modkészítők számára, az oldal kitalálói itt azonban nem állnak meg, s kiterjesztették figyelmüket a független játékfejlesztőkre is.
A Sony csak idén kezdett háborúba a 3D-s tévék feletti kontrollért, melyben a Microsoft stratégiája miatt (a cég nem lát pénzt a mostani 3D-ben) hamar egyedül maradt a nagy gépek piacán. Ez a harc viszont régebb óta állt a tervezőasztalon, mint gondoltuk volna.
Sok játékkészítő legendát kaptak mikrofonvégre az újságírók az E3 alatt, Mikamiról azonban köztudott, hogy nem sok interjút ad. Idén kivételt tett, lássuk, mire számíthatunk tőle az elkövetkezendő időben!
Bobby Kotick régóta ijesztget már minket a fizetős Call of Duty multiplayer ötletével, a terve azonban úgy látszik, folyamatosan akadályokba ütközik, ám kedvenc vezérigazgatónk nem adja fel.
A BioWare az E3 kellős közepén mindenféle csinnadratta nélkül bejelentette a Dragon Age: Origins legújabb letölthető tartalmát, a Leilana's Songot.
A Microsoft megerősített azt a pletykát, miszerint egy olcsóbb Xbox 360-at és egy Kinect csomagot is ki fognak adni.
A tavaly decemberi bejelentés óta itt a PGO-n kissé magára hagytuk a harmadik True Crime epizódot, ám szerencsénkre itt az E3, és mozgásba lendült a gépezet – szó szerint...
A Warner korábban már kiadott egy E3-as trailert, amely játékmenet-részleteket is tartalmaz, ám hála a kint dolgozó lelkes kollégáknak, most még ennél is többet mutathatunk...
Ma reggel már megnézhettétek a Portal 2 első trailerét, az igazi csemege azonban még csak most jön.
Korábban már bemutattuk az ABP jópofa fizetési modelljét, illetve tudjuk már a gépigényét is, így itt az ideje, hogy megnézzük, milyen is, a cucc -- vagy akár ki is próbáljuk.
Az Xbox LIVE szép és jó, no meg persze egy csomó esetben gyakorlatilag kötelező az adott játékhoz, ám volt egy nagy bibije eddig: a hazai játékosok csak mindenféle, finoman szólva is „szürke” megoldással tudtak rákapcsolódni. Igen, eddig.
A 3DS ellopta a show-t, ez nem is vitás. Az viszont, hogy a gép mikor jelenik meg, még tisztázatlan.
Az E3 egyik nagy szenzációja volt az új, kisebb, csinosabb Xbox 360, melyből a Microsoft sajtótájékoztatóján részt vevők kaptak egy-egy példányt. Nos, a Destructoid munkatársainak már megvan az első negatív tapasztalatuk a jószágról...
Már vagy egy éve hírezünk arról, hogy mikor akarja kiadni a Sony a Gran Turismo ötödik felvonását, és arról, hogy a beígért dátumhoz képest épp miért tolták el pár hónappal. Sokáig nem lehetett ezt eljátszani, az E3-on pedig végre a japánok előálltak a farbával.
Az Epic Mickey a Nintendo standjának egyik nagy meglepetése volt, noha az egérke rajongói nem voltak maximálisan megelégedve az eredménnyel.