Új Silent Hill képregény érkezik
A közelgő, új Silent Hill (alcím még nincs, mindenki csak SH 8-ként hivatkozik rá) írója, Tom Waltz saját képregényt készít a játékhoz, melynek címe Silent Hill: Past Life lesz.
A közelgő, új Silent Hill (alcím még nincs, mindenki csak SH 8-ként hivatkozik rá) írója, Tom Waltz saját képregényt készít a játékhoz, melynek címe Silent Hill: Past Life lesz.
A vártnál is tovább késik a Gears of War filmadaptációja, hiszen az Epic mindent előröl kezdett.
A hétfői felzárkóztató cikkeink visszatérő vendégei a következő Halóról szóló morzsák, melyek arról árulkodnak, hogy a fejlesztéssel és egy úgy általánosságban a franchise továbbvitelével megbízott 343 Industries csapata már a sorozat legújabb darabján dolgozik, melyben nagy valószínűséggel visszatér az ikon, vagyis Master Chief.
A Dragon Age 2 sok forradalmi változást hoz az első részhez képest, s ezek közül az egyik legvitatottabbnak a mindössze háromféle válasz alapján működő, leegyszerűsített dialógusrendszer tűnt. Kiderült azonban, hogy a dolog nem így működik.
Mikor a BioWare, közölte, hogy minden The Old Republic játékos kap egy saját űrhajót, sejthető volt, hogy valami készül, ez a valami pedig nem más, mint az űrcsaták lehetősége.
Konkrétan öt és fél évet kellett várnunk a Dragon Age eljövetelére, amit a BioWare stílusosan a Baldur's Gate szellemi folytatásaként aposztrofált. A játék tesztelése során azonban kiderült, hogy inkább a Knights of the Old Republicra hajaz legújabb fejlesztésük, ami az utóbbi idők egyik legjobb szerepjátéka lett, megannyi díjat bezsebelve. Az élet azonban nem áll meg és már közeleg is a február elején megjelenő második rész, amiről most még több információt sikerült beszerezni.
Egy élőszereplős film híján a Dead Space-franchise mindén médiát meghódított már, s most hogy jön a második rész, az EA-nek esze ágában sincs megállni.
Sokan egy emberként hördültek fel akkor, amikor beszámoltunk a StarCraft 2 hazai átlagkeresetekhez képest magasnak mondott árairól. Most megnézzük, hogy mégis mit kap az, aki immáron cirka 24 ezer forintot penget ki a gyűjtői változatért.
Ahogy azt a BioWare megígérte, valóban rengeteg DLC érkezik a Mass Effecthez -- a sorban a következő a Lair of the Shadow Broker.
A Capcom idei felhozatala nem olyan erős, mint a tavalyi volt, mégis akad pár ígéretes cím a tarsolyában. Sajnos azonban ezeket nem fogjuk látni az augusztusi GamesComon.
Eric Hirshberg igencsak nagyképűen fogalmazott a minap a Call of Duty-szériával kapcsolatban. Állítása szerint a franchise a természet egyik erejeként aposztrofálható, a mostani generáció Csillagok háborújának tekinthető és bármilyen zenei-, valamint filmes alkotásnál egyedülállóbb. Erre reagálva az Examiner egyik munkatársa összegyűjtött öt olyan játéksorozatot, amik alaposan levernék a CoD-ot egy virtuális bokszmeccsen.
Valamivel több mint egy hónap van hátra, és megjelenik az utóbbi évek egyik legjobban várt játéka, a Mafia 2. Az Illusion Softworks 2002-ben megjelent első Mafia játékát sokan a mai napig a gengszterprogramok királyaként tartják számon, annak ellenére, hogy volt néhány hibája, de utánozhatatlan hangulata és története miatt rengetegen veszik elő még ma is. Tegnap a PC Games Hardware egyik újságírója mikrofonvégre tudta kapni Denby Grace-t a cseh 2K-től, aki elég sokat elárult a fejlesztésről. Ezt olvashatjátok az alábbiakban.
A Mafia 2-ről már mindent tudunk, a gépigénytől kezdve a megjelenési dátumig, egyedül csak egy demó kellene még -- de szerencsére már ez is úton van.
A Castlevania-sorozat igen tartalmas múltra tekint vissza, a 3D-s játékok eljövetelével azonban elérte a végzet. Lehet, hogy most diadalmasan tér vissza?
Mint ahogy már említettük nektek, a Dead Space következő része 2011. január 25-én érkezik, és ha hihetünk az ígéreteknek, akkor az első résznél is jobb játékkal lesz dolgunk.
Valóban, már csak pár nap választ el minket a StarCraft 2: Wings of Liberty kipróbálásától, amelyről aztán következő, augusztus 5-én megjelenő számunkban fogunk nektek értekezni. Előbb azonban vár ránk egy kellemes programokkal tűzdelt launch party is az Allee bevásárlóközpont 576 shopjában...
Az EA ismertette, milyen gép szükséges a PC-n új grafikusmotorral szerelt FIFA 11 futtatásához.
Nagy csönd volt a Maxis háza táján, mióta Will Wright eltávozott, a Spore-franchise is elpihent, nem jöttek az újabb kiegészítők és testrész-csomagok, nem értettük, mire ez a nagy hallgatás. Nos, most már tudjuk...
Az EA Sims- stúdiójának „szülési ciklusát” ismerve nagyjából mostanra vártuk az új expanzió bejelentését, így lehetett fogadni, vajon melyik korábbi kiegészítőre ismerhetünk majd rá a kicsikében. Nos, a befutó az Éjszakák lett...
Az EA különleges rendezvényén egyebek mellett bemutatásra került az American McGee-féle Alice folytatásának első trailere, illetve pár játékkép társaságában végre megtudtuk azt is, hogy miről fog szólni a játék.
A Deus Ex sorozat már tíz éve elindult, és azóta legendás, így nem csoda, hogy alig várjuk a harmadik rész megjelenését. Egyes információk szerint erre még jövő februárban sor kerül.
Bár kevesebb mint 7 nap van a StarCraft 2 hivatalos megjelenéséig (amit egy 576 által szervezett launch partyval fogunk megünnepelni), mégis jönnek még olyan hírek, amik alaposan megdobogtatják szívünket. Ilyen ez a mostani is, hiszen hazánk derék fiai arra vállalkoztak, hogy lefordítják a játék alapvető feliratait és szövegeit, továbbá a Battle.net-es részt is.
Tegnap sokan a szívükhöz kaptak, mikor felbukkant egy játékmenet-videó, melyben egy előfizetéses Modern Warfare 2-t láthattunk -- ám mint ahogy az sejthető volt, az egész csak egy átverés.
Az áprilisban bejelentett Red Faction filmről megtudtuk, hogy az Armageddon előzményeit meséli majd el.