Késik a mobilos Just Cause is
A Just Cause franchise négy rész után mobilra is ellátogat majd a Just Cause: Mobile képében, azonban már biztosan nem idén.
A Just Cause franchise négy rész után mobilra is ellátogat majd a Just Cause: Mobile képében, azonban már biztosan nem idén.
A skandináv iskola jellegzetes vizuális jegyein túl sajnos nem sikerült igazán félelmetes történetet keríteni az új horrornak.
A Relic már korábban is utalgatott arra, hogy valami nagy bejelentésre készül, most pedig elárulták, hogy jön a Company of Heroes 3.
Az Activision nemrég remek hírrel jelentkezett, avagy hamarosan ingyen próbahetet kap a Call of Duty: Black Ops Cold War.
Azt, hogy a Maneater kapni fog egy Truth Quest című DLC-t, egy ideje már lehet tudni, most azonban a debütálás pontos ideje is kiderült.
A Glitchpunk az eddigi trailerek alapján egy roppant ígéretes játéknak tűnik, ráadásul a debütálása sincs már olyan nagyon messze.
A Ghostwire: Tokyo megjelenését eredetileg még idénre ígérte a Tango Gameworks, de úgy tűnik, ebből végül nem lesz semmi.
Hosszú idő után csak megkapja az első javítását a Nier: Automata steames verziója, ráadásul a patch debütálása is kellemesen közeli.
A régi séma mindig működik: a Családi testcsere hősei egymás bőrébe bújva ébrednek egyik reggel. Magyar előzetesen a francia vígjáték.
A King's Bounty 2 megjelenése már a nyakunkon, mi pedig kipróbálhattuk a játék egy elég nagy szeletét. Tapasztalatainkat meg is osztjuk veletek!
A YouTube reklámokból jól ismert Raid: Shadow Legends hamarosan egy roppant népszerű streamert is beemel a játszható karakterek közé.
Május óta tudjuk, hogy előzménytörténetet kap A kedvencek temetője. Immár a főszereplők kilétére is fény derült.
A Mojang felfedte, hogy mikor számíthatunk a játék szám szerint hatodik kiegészítőjére.
A szemfüles játékosok egy sokak számára ismerős helyszínbe futottak bele a játék új pályáján.
Chris Pratt főszereplésével és az eredeti alkotókkal készíthet második részt az Amazon a The Tomorrow War című sci-fijéhez.
A Ghostwire: Tokyo egykori kreatív igazgatója alaposan feldobta az operátorokat.
A helyi erők egy több ezer konzolból álló hatalmas kriptofarmra csaptak le szomszédjainknál.
A többek között a Company of Heroes-sorozatot megalkotó stúdió nagy visszaszámlálásba kezdett.
A korábbinál retrósabb stílusú plakátot osztott meg Az Öngyilkos Osztag rebootját rendező James Gunn. Közeledik a film premierje.
Hatalmas összeggel zárt az őrületes speedrunokkal teli esemény.
Egy kísértet járta ház, és öt, saját céllal rendelkező frakció.
A főszereplő egy utolsó tengerparti kép megosztásával ünnepelte A kis hableány forgatásának lezárultát. Indulhat az utómunka.
A The Coalition hamarosan egy új demót mutat be, ami felvázolja az Epic Games új motorjának képességeit.
Az ATLUS élesítette a sorozat 25. évfordulós holnapját és elárulta, hogy mivel készül a jeles alkalomból.