Kevésbé lesz megrázó a hamarosan konzolokra is befutó Ready or Not
Hamarosan befut konzolokra is a Ready or Not, azonban nem ugyanaz lesz, mint a PC-re már elérhető változat.
Hamarosan befut konzolokra is a Ready or Not, azonban nem ugyanaz lesz, mint a PC-re már elérhető változat.
Véget ért a Squid Game és a szezonzáró bizony sokaknál kicsapta a biztosítékot.
A Sony az évek során már többször módosította a PlayStation Plus árait.
A Microsoft egykori munkatársa szerint nem jó irányba halad a cég.
Japán rendező, japán stúdió, Kojima játékaiban azonban mindig a nyugati filmvilág apraja-nagyja gyűlik össze. A Death Stranding 2 alkotója most tisztába tette a dolgokat.
A Közel-Kelet sem úszta meg a világvégét, jövőre pedig mi is a kíméletlen sivatagban folytathatjuk a túlélést a DayZ-ben.
Meglepő helyen hajtja túl a Sony játékkonzoljait Kojima mester legújabb alkotása.
A mindannyiunk kedvenc kalózát alakító Matt Ryan félreérthetetlen utalást tett az Assassin's Creed Black Flag remake-re.
Régóta kerestem már olyan kézikonzolt, ami megfelelő hardverrel rendelkezik és nem kell töltőre tenni 30-40 perc játék után – az MSI most elhozta ezt.
Kedves, EA! Nem akartok esetleg kiadni egy reboot-változatot hozzá?
A The Sims újabb kihívóra talált: ez lesz a meglehetősen cozy-hangulattal megáldott Paralives, ami még idén megjelenik.
A Project Cars és az NFS: Shift szellemi örököse nem leplezi a leplezni valót. Minden csak a piszkos anyagiakról szól az új trailerében.
Picit tényleg olyan, mintha a Borderlands 4 a széria soft-reboot epizódja lenne. Úgy tűnik, hogy a bossharcokba is belenyúlnak a fejlesztők.
Veterán játékosok számára szívmelengető frissítés érkezett az egykori PES-be.
Nem akármilyen szörnyszülöttet kaptak lencsevégre a napokban!
Friss kedvcsinálót és dátumot kapott a Nintendo Switch 2 eddigi legbizarrabb exkluzívja, a Drag x Drive, amiben tolószékben ülve zsákolhatunk majd.
Mutatunk 10 olyan játékot, amik nem a legolcsóbbak az új Steam Sale kínálatában, de azért olyan akciókat kaptak, amiket kár lenne kihagyni.
A Battlefield 2042 érkezése előtt sokkal sikeresebb volt a széria.
Isshin elég sok játékoson kifogott – de mi lehet ennek az oka?
Egyes helyeken már a gyártósorról származó Nintendo Switch 2 alaplapot is be lehet, ráadásul olcsóbban, mint hivatalos forrásból.
Eddig azt hittük, hogy az újonnan debütáló csáklya csak a közlekedésben és a harcok során lehet a segítségünkre, nemrég viszont kiderült, hogy akár lootolhatunk is vele.
Adi Shankar is meghallotta a nézők visszajelzéseit, és nem kell aggódnunk: a második évadban szintet lép mindenki kedvenc démonvadásza.
Minek nekünk Switch 2 és Mario Kart World, ha 120 fps-sel, 4K-s ultrawide-ban szakít a Mario Kart 64?
A The Game Awards hivatalos X oldalán tették fel a kérdést, hogy mi lehet idén a GOTY – néhány kivételtől eltekintve két táborra szakadt a közösség.