Kiskorúak zaklatása miatt bannolták a profi Smash-játékost
A profi Smash-játékos és tartalomgyártó, ZeRo karrierje gyakorlatilag derékba tört, miután kiderült róla, hogy kiskorúakat zaklatott.
A profi Smash-játékos és tartalomgyártó, ZeRo karrierje gyakorlatilag derékba tört, miután kiderült róla, hogy kiskorúakat zaklatott.
Pontos premierdátumot és hosszú előzetest kapott az HBO Go új szuperprodukciója, a Jordan Peele gondozásában készülő Lovecraft Country.
Tartalmas kóstolót kaptunk az ősszel érkező folytatásból, amely elsősorban az új játékmechanikákra fókuszál.
Immáron nemcsak a valóságban, de a társasok között is egyre népszerűbbek a szabadulószobák, amit az Exit-sorozat is kiválóan megmutat. Emellett még a borkészítésbe is belekóstoltunk.
A Rockstar nemrég jelezte, hogy a GTA Online valamikor még 2020-ban akkora frissítést fog kapni, mint még soha ezelőtt.
A Warhammer: Vermintide 2 egy ideje már megjelent, azonban a jelek szerint a játékosok még nagyon nem untak rá a Fatshark alkotására.
Tegnap mutatkozott be a Fable a Microsoft rendezvényén, most pedig néhány bennfentes elárult pár érdekes részletet is a játékról.
Tegnap bemutatkozott a Halo Infinite játékmenete, Aaron Greenberg szerint viszont ez még messze áll a kész verziótól.
Az Anthem 2.0 körül mostanában elég nagy volt a csend, nemrég viszont a BioWare egyik művésze bemutatott pár koncepciórajzot.
A Layers of Fear mögött álló Bloober Team elárulta, pontosan milyen gép kell majd legújabb játékuk, a The Medium, futtatásához.
Tegnap befutott a S.T.A.L.K.E.R. 2 trailere, a fejlesztők pedig pár képet is közzétettek a Zónáról, mely hátborzongatóbb, mint valaha.
A Ghost of Tsushima sikeréhez már eddig sem férhetett kétség, most azonban a Sony egy újabb igen impozáns adatot közölt a játékról.
Premieráradat az HBO Go-n! Új epizóddal jelentkezik a Doom Patrol, debütál a 104-es szoba záróévadja és elérhetővé válik négy Star Wars epizód.
Új netflixes sorozat érkezik augusztusban a finiselő Dark helyébe. Előzetest kapott a Biohackerek című német sci-fi-thriller széria.
A fejlesztők összeraktak nekünk egy kisebb infócsokrot, melyben válaszolnak a legfontosabb kérdésekre.
Friss eladási adatok érkeztek az európai piacról.
Alig pár óra alatt összejött az eredetileg kért 40 ezer euró.
Egy hónap múlva érkezik a 3D-s akció-platformer.
Ismét át kell írnunk a premiernaptárat, méghozzá nem is kicsit.
Megérkezett a Codemasters versenyjátékának legújabb kedvcsinálója, melyben igencsak meredek emelkedőket hódítunk meg.
Összekötni A pontot a B-vel elméletben az egyik legszimplább feladat. Ha azonban rafinált alakzatokkal kell ezt megtenni, miközben az idő is ellenünk dolgozik. Nos, máris nehezebb.
Egészen biztosan az utolsó Halo-játék lesz jó ideig.
A közelmúltban erősítették meg, hogy lesz folytatás, most pedig már azt is tudni, hogy pontosan mikor.
Megérkezett a második fejlesztői napló a játékról, melyben a helyszínként szolgáló Izlandról mesélnek nekünk.