Új elnök a League of Legends élén
A Grammy-díjas művész uralja a videójátékok és az e-sport világát új, vezetői szerepkörében.
A Grammy-díjas művész uralja a videójátékok és az e-sport világát új, vezetői szerepkörében.
Az animék világát megjelenítő limitált kiadású mobiltelefonoknak komoly kultusza alakult ki Ázsiában, de ritkán jelennek meg az európai piacokon.
Pusztítással ünnepelhetjük az alkotás kerek születésnapját.
A SteamDB legfrissebb összefoglalójából ismét megtudhattuk, hogy mik voltak az elmúlt napok nagy kedvencei.
Az új The Legend of Zelda játék címének leleplezése után egy rajongó újraalkotta az előzetes egyik jelenetét, méghozzá egy másik népszerű Nintendo programban.
A Dead by Daylightot is fejlesztő csapat a nemrégiben meghirdetett állások alapján egy vadiúj IP-n munkálkodik, ami már kihagyja az előző generációt.
A jobbára a The Walking Dead-szériáról ismert kiadó bejelentette, hogy négy játékuk is érkezik a kínálatba, egy közülük rögtön a megjelenés első napján.
A pár napja korai hozzáférésben megjelent szimulátort már több mint egymillió játékos próbálta ki.
Kövek helyett ezúttal kockák jelentik a szuperhősök hatalmát, akik az első és második Season után immáron egy bejáratott brandben csapnak össze.
A miHoYo a Demon Slayer és God Eater animéket is jegyző Ufotable csapatával együttműködve ülteti képernyőre a népszerű RPG-t.
Hivatalossá vált a 2005-ös kultfilm folytatása, Keanu Reeves mellett a rendező, Francis Lawrence is visszatér.
A többek között a Dark Souls-t és Resident Evilt is az asztalokra varázsoló Steamforged Games dolgozik az adaptáción, hamarosan indul a Kickstarter-kampány.
Halloween közeledtével horror produkciók és két Star Wars sorozat lepi el a streamingszolgáltató képernyőjét. Lássuk az októberi premiereket.
A CD Projekt RED disztópikus FPS-e jóval a megjelenése után is népszerű, és most új rekordot ért el a Steamen.
Ingyenes streaming platform tűzi műsorra a pusztán néhány hónapja lezárult bírósági tárgyalást feldolgozó filmet.
A Blizzard újabb karaktert leplezett le közkedvelt FPS-ének folytatásához a Tokyo Game Show keretében.
A Disney Dreamlight Valley-ben ellátogathatunk a mesék birodalmába, hogy segítsünk Mickey egérnek és barátainak megmenteni a világukat.
Kereken egy évvel a PlayStation 5-ös megjelenése után az Arkane játéka az Xbox felületén is láthatóvá vált, közel lehet az exkluzivitás vége.
Ausztráliában, Brazíliában és Angliában már bevált, most jöhet Magyarországon is az HBO vadon reality showműsora, A híd.
A Rockstar közel négy éves játékához egy tehetséges videós készített a történetet röviden összefoglaló előzetest.
Bemutatkozott a Team Ninja 19. századi Japánban játszódó nyíltvilágú alkotása, melyben fontos szerepet játszik a változás szele.
A film teaser trailere leleplezi az A24 harmadik X-filmjét, amely Ti West slasher-horrorjának folytatásaként fog szolgálni.
A Breath of the Wild 2 végre nevet és megjelenési dátumot is kapott.
A Square Enix és a Platinum Games online RPG-je nem sokáig bírta.