Ízelítő érkezett az Inside és a Limbo készítőinek új játékából
A zseniális Inside és Limbo után egy újabb megdöbbentő kalandra számíthatunk a PlayDead csapatától. Megérkezett az első kép is az új játékukról.
A zseniális Inside és Limbo után egy újabb megdöbbentő kalandra számíthatunk a PlayDead csapatától. Megérkezett az első kép is az új játékukról.
Az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump nem ismeretlen a játékosoknak, elvégre több alkotásban is szerepelt.
Másfél éve, a 2015-ös Gamescomon már tudtuk, hogy a Cities: Skylines megjelenik Xbox One-ra is, de egészen mostanáig kellett várjunk, hogy ismét halljunk felőle.
A Conan Exiles kegytelen világában életben maradni sem könnyű, de akkor lesz csak igazán nehéz dolgunk, ha a tömegből ki is szeretnénk emelkedni.
A CI Games bemutatta a Sniper Ghost Warrior 3 vadászait, akik a mesterlövészpuska távcsöve mögül lesnek a célpontokra.
Bár egyre-másra érkeznek a Switch-re a bejelentések, vannak olyan fejlesztők, akik nem égnek a vágytól, hogy a Nintendo konzoljára fejlesszenek.
Minden idők egyik legnagyszerűbb magyar játéka, az Imperium Galactica 2 újra megvásárolható. Érdemes tenni vele egy próbát.
Rohamos fejlődésének ellenére az esportok a mai napig telis-tele vannak igazán pikáns botrányokkal és sokszor a professzionalizmus sem a kenyerük.
Három Xbox 360-as játék vált játszhatóvá Xbox One-on is, köztük van a tömény verekedésre épülő Tekken-sorozat hatodik része is.
Stephen Gaghan csatlakozott a Ubisoft legújabb filmjét készítő stábhoz. Az Oscar-díjas rendezővel a helyzet talán nem lesz reménytelen.
Az Ubisoft két dolgozója egy új videón belül elmeséli, hogyan is építették fel a Ghost Recon: Wildlandsban a droghálózatot.
A játék új kiegészítője nem lesz ideiglenesen exkluzív egyik konzolra sem. Így mindenki egyszerre kezdhet neki az új tartalmaknak.
A Torment: Tides of Numenera számos lehetőséget kínál akkor is, ha harcra kerül sor - ezeket összegzi egy három perces videó.
A roppant népszerű free-to-play akció-szerepjáték PC-exkluzivitása megszűnik, idén a Microsoft konzolján is megjelenik a Path of Exile.
A Tyranny, a Pillars of Eternity és még megannyi szerepjáték alkotója, az Obsidian a következő projektjéről hintett el egy nyomot.
Fény derült arra, hogy mi mindent próbálhatnak ki a szerencsések - ha közéjük akarsz tartozni, elmondjuk mit kell tenned egy kulcsért.
A FreeStyle Games, a Guitar Hero Live fejlesztője most már a Ubisoft sorait erősíti, immáron Ubisoft Leamington néven.
A kezdetben csak iOS-en elérhető Super Mario Run alig két hónap múlva megérkezik Android készülékekre is.
Megújult külsővel vár mindenkit a PC Guru Webshop, ahol széles választékban találhattok játékokat és videojátékos ajándéktárgyakat!
Érkezik a következő tartalmi frissítés a The Divisionhöz. Egy rövid előzetes is érkezett a valószínűleg PvP-re kihegyezett kiegészítőhöz.
A Microsofttól nem kapunk az Xbox One eladásairól információkat, de egy külsős forrásból, a SuperData csapattól megtudtuk, hogy is teljesít a konzol.
Ez nem is igazán egy játék, inkább egy lidércnyomás, mely mély nyomot hagy maga után az emberben. A megrázó, de hatásos élmény PS4-re érkezik.
Az új Humble Bundle-ben a 2016-os év csomagjaiból a dolgozók kedvenc játékai közül válogattak, és ismét egy figyelemreméltó kis pakkot kaptunk.
Az Art of Stealth fejlesztője összeveszett a játékát lehúzókkal, és hamis profilokkal felértékelte zseniális játékát. A Valve viszont ezt nem értékelte.