Top 5 videojáték igaz történet alapján
Igaz történet alapján - szoktuk olvasni filmeknél, de most olyan játékokat szedtünk össze, amiket szintén a való élet ihletett.
Igaz történet alapján - szoktuk olvasni filmeknél, de most olyan játékokat szedtünk össze, amiket szintén a való élet ihletett.
Szombat és vasárnap lesz a PC Guru Show két versenyszámának, a League of Legends-nek és a Heartstone-nak az első két selejtezője.
Már ami a Windows 10 platformot illeti, ezen végezték ugyanis az összehasonlító méréseiket a többi böngészővel együtt.
Új trailert kapott a Call of Duty: Infinite Warfare, amiben a történettel, valamint Kit Harington és Conor McGregor karaktereivel ismerkedhetünk meg.
A mai nap folyamán megkapjuk a teljes trailert is, de még azelőtt kaptunk egy rövid ízelítőt a soron következő, Death Star című DLC-ből.
Késik a Final Fantasy XV és a The Last Guardian is, de ezek idén a boltokba kerülnek. A South Park játék nem, késést jelentett be az Ubisoft.
Ismét új funkcióval bővült a Pokémon GO, aminek köszönhetően pokémonunkat a lesétált kilométereknek függvényében edzhetjük.
Hihetetlenül népszerű lett az első világháborúba kalauzoló Battlefield 1 béta verziója, több mint 10 millió ember vonzott magához.
Hollywood újabb videojátékra csapott le, a több mint tíz éves múltra visszatekintő Monster Hunter című RPG sorozatra.
A Team Ninja játéka, a Nioh ugyan idén sem kerül a boltok polcaira, de legalább kaptunk egy új trailert, benne egy új szereplővel.
Folytatódik a Bayonettát megalkotó PlatinumGames történetét feldolgozó Retroguru-cikksorozatunk.
A Rare tovább pörgeti a Sea of Thieves reklámgépezetét, ezúttal az eget borító bolyhos felhők rejtelmeibe vezetnek be minket.
Legalábbis jelenleg úgy tűnik, mivel a szezonbérlet eddig bejelentett tartalmai mellé a készítők tartogatnak még egy kevés extrát.
A Gamestop Expo 2016 alkalmával bemutatott trailer kikerült a legnagyobb videómegosztó portálra, nézzük meg együtt!
A Rise of the Tomb Raider lassacskán közelít a PS4 és PlayStation 4 Pro konzolokra. De milyen lesz a PS4 Pro kiadás a PC-s verzióhoz mérten?
Az új trailer többet is megmutat a belső nézetes Resident Evil 7-ből, emellett a demó is alaposan kibővül.
A Ubisoft végre hivatalosan is bejelentette Assassin’s Creed Ezio Collectiont, amiben az Assassin’s Creed 2-trilógia felújított epizódjai lesznek benne.
A Resident Evil 7 nem csak a virtuális valóságot fogja támogatni, de a PS4 Próban rejlő lehetőségeket is maximálisan kihasználja.
A kínai mozikban elsöprő sikert arató Warcraft mozi a játék rajongóinak is kedveskedik. Méghozzá nem is egy, hanem három meglepetéssel.
A Star Citizen legújabb fejlesztői videója azt mutatja be, hogyan épült meg Terra Prime, ami egy igencsak méretes város lesz.
A TGS 2016-ról kijutott trailer a Horizon: Zero Dawn lenyűgöző, gyönyörű és meglehetősen veszélyes világát mutatja be.
Hamarosan megjelenik a BioShock: The Collection, ami mindhárom rész az összes DLC felújított változatát tartalmazza.
A Steam mostantól hátrányban részesíti a nem közvetlenül Steamen vásárolt játékokról írt értékeléseket.
A Dying Light megjelenése óta milliók játszottak a játékkal, teljesítményük előtt videóval tiszteleg a fejlesztő Techland.