No Man’s Sky, most tényleg szabadon
A No Man’s Sky irányítását végre átvehette valaki más is a fejlesztőktől és próbára tehették az eddigi ígéreteket.
A No Man’s Sky irányítását végre átvehette valaki más is a fejlesztőktől és próbára tehették az eddigi ígéreteket.
A Teotl Studios játéka, a The Ball szellemi örököse, a Solus Project az E3-as bejeleentés után a Gamescomon már kipróbálható lesz.
A Street Fighter IV bajnokság nagydöntőjében az egyik játékos kontrollere meghibásodott, de így is hazahozta az aranyat.
Az NX Gamer alaposan kivesézi, hogy megvalósításában mennyire lesz más a Rise of the Tomb Rader a Tomb Raider Definitive Editionhöz képest.
A Skywind mellett van egy másik Elder Scrolls mod projekt is. Ennek fejlesztői az Obliviont ültetnék át a Skyrim motorjába.
Megérkeztek a női karaktermodellek a játékba, ám nem választható opcióként: akár a bőrszín és péniszméret, a nem is sorsszerű.
Na, pontosan ezért lehet szeretni a modokat, ugyanis most sikerült elhozni a Knight Rider önjáró kocsiját, KITT-et a GTA 5-be.
A Volition Inc. állásajánlatai alapján az új játékuk nem a Saints Row folytatása lesz, hanem egy komolyabb sandbox akciójáték, RPG elemekkel kiegészítve.
Drámai dolog történt az EVO 2015 rendezvény Guilty Gear Xrd Sign bajnokságának elődöntőjében. A srác hamar kezdett ünnepelni, aztán kikapott.
Az EA egy merész és váratlan döntéssel úgy döntött, mostantól az Origin fiókokat EA Account néven kell szólítani.
A Hearthstone: Heroes of Warcraft nemrég felfedezett hibája megakadályozza, hogy ellenfelünk lépjen...
A The Town of Light egy elhagyatott, de valóban létező elmegyógyintézetébe kalauzol el minket, ahol a valódi betegek történetét ismerhetjük meg.
Honsú szigetén, Kiotóban fog pihenni Ivata Szatoru, a játékipar legszerethetőbb elnöke.
Úgy tűnik, hogy nem kell őszig várnunk, már augusztusban befuthat egy ideiglenes patch a Batman: Arkham Knight PC-s változatához.
A Dragon Quest VII és VIII hamarosan megjelenik Nintendo 3DS-en. A fejlesztők kiadtak egy trailert, mely japán nyelvű, de hangulatos.
A Prototype első és második részének felújítása hagy némi kívánnivalót maga után. A Prototype 2 például rosszabbul fut, mint Xbox 360-on.
A hatodik, és Paul W. S. Anderson szerint az utolsó Resident Evil film, a The Final Chapter forgatási munkálatai a jövő héten kezdődnek.
A hétvégi EVO 2015 rendezvényen a népszerű színésznő, Jamie Lee Curtis is tiszteletét tette – ám inkognitóban, Vegának öltözve.
Az AMD több egyedi tervezésű chipen dolgozik, az iparági verebek csiripelése szerint az egyik a Nintendo NX-é lesz.
Ha van egy Xbox One és egy Windows 10 tablet vagy PC odahaza, július 29-től indulhat a játékok streamelése.
A Street Fighter 5 egy folyamatosan fejlődő platform lesz, rengeteg kiadás utáni tartalommal, melynek jó részét ráadásul játékkal szerezhetjük meg.
Zajlik az EVO 2015 verekedősjáték-bajnokság, melynek alkalmából a hétvégén ingyenesen játszható az Ultra Street Fighter 4.
A GoG.com és az ismert youtuber, TotalBiscuit együttműködésének eredménye harminc klasszikus vagy épp friss játék, 30-75%-os engedménnyel.
Új elnöke van Peter Molyneux 22Cans nevű stúdiójának, aki kemény és őszinte nyilatkozatot tett a Godus projekttel kapcsolatban.