E3 2015: Final Fantasy VII Remake bejelentés
Hosszú évek után végre idén a Sony bejelentette, hogy készül és hamarosan elérhető lesz a Final Fantasy 7 felújított változata. PC-re és PS4-re fog megjelenni.
Hosszú évek után végre idén a Sony bejelentette, hogy készül és hamarosan elérhető lesz a Final Fantasy 7 felújított változata. PC-re és PS4-re fog megjelenni.
A Team ICO egy hatalmas fityiszt mutatott azoknak, akik nem hittek a The Last Guardianben. Jövőre már mi is játszhatunk vele.
Ha eddig még nem feküdtél le, akkor már ne is tedd, kezdődik ugyanis a Sony sajtókonferenciája. Lássuk, mivel tudnak lenyűgözni minket a japánok!
Ahogy az várható volt, kaptunk egy csipetnyi ízelítőt az idei Assassin's Creedből.
Jó hangulatban telt el az E3 2015 Ubisoft konferenciája, melyen új IP is bemutatkozott, de a cég nem hozott mindent, amit vártunk.
Aki még ébren van, az nézze velünk együtt a Ubisoft sajtókonferenciáját. Assassin’s Creed: Syndicate és Tom Clancy játékok minden mennyiségben.
Az E3 2015 egyik legvártabb címe a Star Wars: Battlefront végre megmutatta magát. Gatyát felkötni, biztonsági övet bekapcsolni.
A 2015-ös E3 harmadik sajtókonferenciáját az EA tartotta meg. Bár sok játékot láttunk, nem igazán vagyunk elégedettek.
Az E3 2015-ön bejelentésre került a Star Wars: The Old Republic új kiegészítője, a Knights of the Fallen Empire. Trailert és részleteket is kaptunk.
És igen! Az E3 2015 EA sajtókonferenciájának nyitányaként máris láthattunk egy hatásos videót a Mass Effect: Andromedából.
A nap harmadik sajtókonferenciáját az EA rendezi, akik sport- és akciójátékok egész tömegével fognak jelentkezni.
Az Xbox One mostantól támogatja az Early Access játékokat, melyek egyike a The Long Dark.
Nagyon erős műsort tartott a Microsoft. Az Xbox One idén visszafele kompatibilis lesz, és egy rakás játékot is láthattunk.
Jön az eredeti Gears of War felújított változata, illetve bejelentésre került a sorozat legújabb darabja is, a Gears of War 4.
Sokat vártunk erre, de végre megérkezett a Rise of the Tomb Raider első gameplay-videója. Nézzétek!
A növények és a zombik sem maradtak távol az E3 2015-től. Az EA bejelentette a Plants vs. Zombies legújabb részét, a Garden Warfare 2-t.
Megjelent az Forza Motorsport 6 első, meglehetősen pofás videója. A játék idén, szeptember 15-én fog megjelenni.
A Fallout 4-hez PC-n készül modok ingyenesen működni fognak a játék Xbox One konzolra írt változatában is.
A Microsoft ledobta az atombombát: az Xbox One visszafele kompatibilis lesz az Xbox 360-ra írt játékokkal.
A Microsoft az E3-as sajtókonferenciáját a Halo 5 bemutatójával indította. Remek videókat kaptunk.
Az E3 második nagy sajtókonferenciáját a Microsoft tarja, a cég pedig elsősorban az Xbox One konzolra megjelenő játékokkal kíván majd elkápráztatni minket.
Június 9-én PS4-re és Xbox One-ra is megérkezett a The Elder Scrolls Online, és le is lökte a The Witcher 3: Wild Huntot a trónjáról.
Az ingyenes, okoseszközökre fejlesztett Fallout Shelter már elérhető, és be is mutatjuk nektek, hogy néz ki.
A Bethesda konferenciájának legjobb része természetesen a Fallout 4 bemutatója volt, melynek gyűjtői kiadásáról most teljes bemutató érkezett.