A pocsék filmadaptáció után Netflix-sorozatként kap újabb esélyt A hóember
Új krimisorozat készül, amely ugyanazon a regénysorozaton alapul, mint a 2017-es, igencsak megosztó film.
Új krimisorozat készül, amely ugyanazon a regénysorozaton alapul, mint a 2017-es, igencsak megosztó film.
Bár a nyomtatott magazin már megszűnt, időről-időre összehozunk nektek egy spéci különszámot – és ez idén sincs másképp!
Rekordszámú nézettséget produkált a Leslye Headland felügyelete alatt készülő Star Wars-sorozat első kedvcsinálója, a többségnek azonban nem igazán jöttek be a látottak.
Az Országos Gaming Expo következő állomása Győr és Veszprém után Szolnok lesz!
A Frank Herbert klasszikus regényét megfilmesítő Denis Villeneuve ugyan nagyon szeretné vászonra vinni a második kötetet, ám ez csak egy esetben valósulhat meg.
A The Hollywood Reporter szerint Kate Herron ül majd az EA sikercímén alapuló adaptáció rendezői székébe, emellett pedig Margot Robbie produkciós cége is a fedélzetre lépett.
A Disney+ kínálatába érkezik a 4 Oscar-díjjal jutalmazott Szegény párák – mutatjuk, pontosan mikor számíthattok rá!
Mike Flanagan közelgő filmjét az egekbe magasztalta az egyik színésznője – és mi hiszünk neki!
A tapétázás egy olyan lakásdekorációs lehetőség, melynek során a falakat díszítjük különböző színekkel, mintákkal és motívumokkal. Látható, hogy mennyivel egyedibb és különlegesebb hatást tudunk prezentálni, mintha csupán festenénk, hiszen a tapéták széles kínálatából ki tudjuk választani azt, amelyik legjobban fejezi ki azt a stílust, amelyet meg szeretnénk jeleníteni.
Végre befutott az első trailer a várva-várt Alien-filmhez és ez bizony véres lesz… nagyon-nagyon véres.
Egy korábbi LEGO pályázat győztes koncepciója több mint egy év után végre fizikai formát ölt!
Hivatalos képek érkeztek a filmből, amiken több szereplő is feltűnik – mintha Beetlejuice nem is öregedett volna!
Manapság, az újonnan és használtan vásárolt autók esetében tapasztalható rohamos árnövekedés miatt, egyre égetőbb kérdéssé válik, hogy vajon megéri-e saját autót vásárolni és fenntartani vagy sem.
David Chase és Terence Winter újra összeálltak, csakhogy most gengszterek helyett kísértetek lesznek a középpontban.
A játékok remek lehetőséget kínálnak a kreatív önkifejezésre. Sokan játékokon keresztül fejezik ki a legjobban önmagukat, és közben rengeteg új ötlet pattan ki a kobakjukból. A játékok segíthetnek jobban megérteni önmagunkat és a körülöttünk lévő világot, még a technológia szerteágazó területeit is. A nyelvi játékok pedig még különösebb csoport, hiszen kifejezetten izgalmasak, nagyon viccesek, és remek program ezeket játszani.
Tovább dübörög az Országos Gaming Expo, Győr után Veszprémmel a főszerepben!
Adakozó kedvében van a Valve, néhány óra erejéig ugyanis gombokért tudjuk bezsákolni a Portalt, a Team Fortress 2-t és a Half-Life 2-t is tartalmazó csomag.
A spinoff második szezonjának egyik írója, Thomas Schnauz árulta el egy interjú során, hogy heteken belül bekapcsolják a kamerákat.
A cég az Nvidia és az Inworld AI technológiáinak segítségével igyekszik életet lehelni a nem-játékos karakterekbe, a végeredmény pedig állítólag felülmúlja majd a képzeletünket.
Idén is lesz OGEX, a kezdő helyszín pedig nem más, mint Győr!
A vármegyeszékhelyek már felkészültek, ugye te is?
Egy kiszivárgott menetrend szerint felettébb sokat kell még várnunk a legendás túlélőhorror-széria legújabb számozott epizódjára, a Dragon's Dogma 2 viszont már idén kibővülhet.
Az ingyenes hétnek és a masszív leárazásnak köszönhetően rekordmennyiségű játékos bontotta a falakat a Ubisoft multiplayer lövöldéjében.
Ahogy az manapság szinte minden nagyobb cím esetében lenni szokott, természetesen a Capcom akció-RPG-jéről is rengeteg spoileres tartalom került fel a netre már a megjelenés előtt.