A holló Brandon Lee öröksége, és ennek így is kellene maradnia
Az 1994-es klasszikust levezénylő Alex Proyas úgy véli, hogy az alkotás sokkal több, mint egy film, éppen ezért megérti azokat a rajongókat, akik inkább nem kérnek a remake-ből.
Az 1994-es klasszikust levezénylő Alex Proyas úgy véli, hogy az alkotás sokkal több, mint egy film, éppen ezért megérti azokat a rajongókat, akik inkább nem kérnek a remake-ből.
Valljuk be őszintén, hogy időnként szinte összeroppanunk a folyamatos pörgésben, az újabb és újabb kihívásoknak való megfelelésben, s néha valóban úgy érezzük, hogy ha nem lesz végre leállítva az a bizonyos mókuskerék, akkor nagy valószínűséggel a diliházban fogunk kikötni.
Egy dél-koreai bíróság bűnösnek találta O Jongszut, aki a vád szerint még 2017-ben ölelgetett és csókolgatott egy nőt az akarata ellenére.
A Cloud Imperium Games vezetője, Chris Roberts egy terjedelmes bejegyzésben értekezett a közösségi finanszírozás abszolút csúcstartójának fényes jövőjéről.
A játékba nemrég megérkező New Game Plus kellemes és kellemetlen újításokat is hozott magával.
A napokban landolt az első trailer a Bill Skarsgard főszereplésével érkező filmhez és a reakciók bizony igen vegyesek.
Három játék fejlesztése már meg is indult, kíváncsian várjuk a végeredményt!
Rengeteg klasszikust, és friss játékot szerezhetünk be számottevő kedvezménnyel.
A Difficult Game About Climbing nem hazudik, azt adja, amit a címe alapján gondolnánk.
A horrorvígjáték érdekes műfaj, mert egyszerre kell balanszíroznia a nevettetés és ijesztgetés között, amik az érzelmi spektrumon elég messze helyezkednek el egymástól.
Néhány napon belül végre megérkezik a várva-várt reboot, a 100%-hoz viszont kétszer is ki kell majd pörgetni!
Milla Jovovich idén áprilisban újra poszt-apokaliptikus környezetbe látogat, ám ezúttal a zombik kimaradnak.
Egy tehetséges rajongónak hála végre fix kameranézetből is átélhetjük a Capcom világsikerű remake-je által nyújtott élményt.
Miután épp a Dark Forces Remasterrel leheltünk új életet az Ezzel játszunk sorozatba, gondoltuk a magazin hasábjain is illő lenne a messzi-messzi galaxisban nosztalgiázni.
Közel négy éve készül a Dark Souls 3 legambiciózusabb modja, amely egy alternatív történetet mesél el, természetesen halálos főellenfelek segítségével.
Olyan nagyszerű világban élünk, ahol már többféle lézeres látásjavító kezelés között is válogathat az, aki meg szeretne szabadulni a szemüvegétől vagy a kontaktlencséjétől. Aki eddig még nem ismerkedett meg közelebbről a lézeres szemműtétek típusaival, az jó helyen jár!
Amikor egy filmkészítő celluloidra veti az álmát, leginkább azért teszi, hogy a tömegek elé tárja azt, ám néhanapján előfordul, hogy a közönség és a szakma nem igazán vevő az alkotásra.
Cégkivonatra számos alkalommal szükség lehet az üzleti életben, például szerződéskötéskor, pályázatok beadásakor, banki hiteligényléskor, postai küldemény átvételekor, autóátíráskor. Továbbá akkor is hasznos, amikor egyszerű tájékozódásra van szükség. Azonban érdemes tisztában lenni azzal, hogy helyzettől függően más-más változatra lehet szükség.
A modern világban egyre több időt töltünk a számítógép előtt. Legyen szó munkáról, tanulásról vagy szórakozásról, sokunk számára napi rutinná vált, hogy hosszú órákat töltsünk a monitor előtt.
Az Ezzel játszunk új évadának második részében a Gym Managert vesszük górcső alá!
Nyári esték, baráti beszélgetések, naplementében és csillagfényben úszó kertek és teraszok. Ezek a pillanatok fűszerezik meg az életünket. De vajon mi az, ami tovább fokozhatja a varázst? Egy tökéletesen kiválasztott lounge garnitúra, amely kényelmet és stílust visz az otthonunkba.
A Valve megosztott egy listát a Steam Deck legnépszerűbb játékairól, legnagyobb meglepetésre pedig a Larian Studios díjnyertes CRPG-je végezte az első helyen.
Az első kritikák alapján könnyen lehet, hogy ausztrál író-rendezőpáros, Colin és Cameron Cairnes által jegyzett Late Night with the Devil fejére kerül a zsáner koronája.
A szünetmentes tápegység feladata az, hogy egy esetleges áramszünet vagy áramingadozás esetén megóvja az elektronikai eszközöket a károsodástól. Emellett arra is alkalmas, hogy megelőzze az adatvesztést, mivel egy rendkívüli esemény bekövetkeztekor időt biztosít arra, hogy a rendszer szabályosan leálljon, miközben az adatok mentésre kerülnek.