Az Xbox még a Sonyt is beelőzheti exkluzívok terén
Az Xbox Game Studios vezetője, Matt Booty elmondta, hogy a jövőben sokkal több belsős fejlesztésű játék érkezik majd évente.
Az Xbox Game Studios vezetője, Matt Booty elmondta, hogy a jövőben sokkal több belsős fejlesztésű játék érkezik majd évente.
Jelenleg ugyan mindenki Starfield lázban ég, de nem szabad megfeledkezni a klasszikus széria soron következő epizódjáról sem, ami után Howard bizony leteheti a lantot.
Hiába jelenik meg számos játék az ősz második hónapjában, a Remedy szerint nincs ok az aggodalomra, hiszen az alkotásuk úgyis meg fogja találni a maga közönségét.
A Square Enix a mai nap folyamán elérhetővé teszi a június 22-én érkező szerepjáték demóját, amely a prológusba enged betekintést.
Az ősszel érkező játék rendezője egy interjúban elárulta, hogy mind Series X, mind pedig Series S konzolokon lekorlátozták a képkockaszámot a simább élmény érdekében.
Végre mozgás közben is láthatjuk az Obsidian ambiciózus szerepjátékát, amelyben belső nézetből fedezhetjük fel Living Lands szigetét.
Még a neki szentelt prezentáció előtt hangulatos kedvcsináló érkezett az idei év egyik legjobban várt játékához.
Végre kiderült, hogy mikor érkezik a játék és ez egy látványos előzetessel mutatták be.
A belső hangok dominálnak a Ninja Theory elképesztően részletesnek ígérkező játékának előzetesében, amit maga a hősnő vezetett fel.
Akciódús képsorokon láthattuk a Massive Entertainment messzi-messzi Galaxisban játszódó alkotását, amiből hamarosan játékmenet is érkezik.
Végre kaptunk egy in-game videót a játékhoz és a humorra bizony nem lesz panasz.
Selene minden egyes halála után újra és újra felébred az Antropos bolygón, hogy ismét próbálkozhasson – de a játék tartogat egy igen nagy csavart.
Új, a játékmenetet bemutató előzetes érkezett a Hexworks műhelyében készülő soulslike-hoz, a képsorok alapján pedig egy felettébb impozáns alkotással van dolgunk.
A Remedy játékához hasonlóan a Sega alkotása sem kap lemezes kiadást, így csak a digitális áruházakból fogjuk tudni beszerezni.
Természetesen a Blizzard remekül sikerült akció-RPG-je sem úszta meg a review bombingot – a játékosok leginkább a szervereket és a mikrotranzakciókat kritizálják.
Csakhogy ebben a rendőrség oldalán kell szembeszállnunk a bűnözőkkel.
Megkapja a maga VR-verzióját az utóbbi évek egyik legjobb horrorjátéka.
Még egy kis Burnout is beköszön ebben a fantasztikus versenyjátékban!
A Little Sewing Machine most végre kiadott egy előzetest a kalandjátékukhoz.
A Ubisoft Bordeaux egy hosszabb videót osztott meg nemrég az októberben érkező játékkal kapcsolatban, amely ismét a széria gyökereihez való visszatérést mutatja be.
A legendás John Carpenter közreműködésével érkezik az akciójáték.
Érkezik egy új Sonic-játék, amely visszatér a 2D-s játékmenethez.
Gortash az eddigi legveszélyesebb gonosztevőnek tűnik a Baldur's Gate-játékok világából.
A kiváló JRPG-iről ismert stúdiónak még nem állt szándékában felfedni az új alkotásokat, ám hiába orvosolták gyorsan a hibát, az internet nem felejt.