Marvel’s Avengers – Hamarosan bemutatkozik az új DLC
Újabb War Table adással fognak jelentkezni a Marvel’s Avengers alkotói, amiben a PS5-ös és Xbox Series X/S frissítések mellett az új DLC-ről is szó lesz.
Újabb War Table adással fognak jelentkezni a Marvel’s Avengers alkotói, amiben a PS5-ös és Xbox Series X/S frissítések mellett az új DLC-ről is szó lesz.
Eddig kizárólag Apple Arcade-re és Switch-re volt elérhető.
Több friss megjelenés is megkapta az utolsó előzetesét.
Hiába jelentették be másfél hónapja a megjelenési dátumot, most kiderült, hogy a fejlesztők nem fogják tudni tartani.
A Scavengers Studio társalapítójának problémás viselkedésére hét elején derült fény, mostanra pedig fel is függesztették az illetőt.
Az elmúlt negyedévet is a harmadik helyen zárta a gyártó.
Az epikus alkotás még látványosabbá vált a technológiának hála.
Az új DLC mellé egy demó is érkezett.
Hamarosan kiderül az is, milyen a battle royale és a flipper párosítása, a legújabb játékban ugyanis ilyen mód is lesz.
A Netflix mostanában elég sok videojáték feldolgozást bejelentett, és úgy tűnik, a Tomb Raider sem fog kimaradni a szórásból.
Másfél tucat Warner film közös ajánlóját tette közzé az HBO Max, amik idén a streaming platformon debütálnak.
Robert De Niro ezúttal John Boyega oldalán tér vissza a gengszterfilmek világába. The Formula címen készít filmet a Netflix.
A Distant Worlds 2 még idén megjelenik, a Slitherine pedig úgy döntött, ideje egy stream keretein belül bemutatni a játékmenetet.
A Scavengers Studio több volt alkalmazottja is állítja, hogy a fejlesztőcsapat alapítója kifejezetten szexistán viselkedett velük.
Az első jelenetképek után most werkfotókat tett közzé a Netflix a Szexoktatás harmadik évadjának jelenleg is zajló forgatásáról.
A Carlyle Group felvásárolta a Jagex stúdiót.
Az Immortals Fenyx Rising összesen három komolyabb DLC-vel bővül a közeljövőben, ezek közül az első pedig még a héten debütál.
Az HBO Max munkatársai teljes gőzerővel dolgoznak egy Harry Potter sorozat tető alá hozásán a bennfentesek pletykái szerint.
Ha legalább Standard csomagod van, akkor jobb, ha tudsz erről.
Egy nem mindennapi együttműködésből megszületett az RTX-cipő, benne egy bivalyerős videókártyával.
A Microsoft tegnap bejelentette, hogy igencsak megugrik az Xbox Live Gold ára, mára viszont meggondolták magukat a témában.
Élesedett a Resident Evil Village PS5 exkluzív demója, a The Maiden, a fejlesztők pedig jelezték, hogy a tavaszi próbakör combosabb lesz.
Állítólag a Capcom felfrissíti a Resident Evil 7-et PS5-re és Xbox Series X/S-re, a Resident Evil Village pedig lehet, hogy VR-támogatást is kap.
Új patch-et adott ki a Gearbox a Borderlands 3-hoz, amivel a PC-s változatból eltávolították a Denuvo másolásvédelmet.