Hétvégén jönnek a MondoCon League of Legends és Hearthstone döntői
Hazai esportban nem lesz hiány szombaton és vasárnap.
Hazai esportban nem lesz hiány szombaton és vasárnap.
A Vanity Fair értesülései szerint nemcsak a korábban pletykált Michael Keaton, hanem Ben Affleck is visszatér.
A Rocksteadyt nemrég azzal vádolták meg, hogy nem veszi elég komolyan a szexuális zaklatás vádját, az ott dolgozók szerint ez nem igaz.
A roguelite műfaj egyik úttörője folytatja a 2013-ban maga mögött hagyott örökséget – pont úgy, ahogy nekünk is kell magában a játékban.
A játék valódi leleplezése egy hét múlva várható.
A Red Dead Redemption 2 májusban került be a Game Pass kínálatába, azonban nagyon úgy néz ki, hogy szeptemberben már távozik is.
A Paradox Interactive nemrég bejelentette, hogy a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 vezető fejlesztői közül kettőtől megváltak.
A német kiadó komoly bejelentéseket tervez a következő hétre.
A kiadó nagyobb hangsúlyt tervez helyezni a Steamre.
Az első videók és képek alapján mezei ARPG-nek tűnt az Afterburner Studios debütálása – mint kiderült, lényegesen több ennél.
Bejelentették a játék Switch-verzióját is.
Az Untitled Goose Game fejlesztői bejelentették, hogy hamarosan egy új móddal bővül a játékuk, szeptemberben ugyanis jön a multi.
A Valve úgy döntött, hogy a Steamen elérhető játékok más platformra megjelent kiadásait innentől kezdve nem lehet a Steamen reklámozni.
A WB Montreal kódfejtős játékra invitálta meg a Batman-sorozat minden rajongóját egy rejtélyes weboldal segítségével.
A Deathloop egy érdekes, időhurkos koncepcióval feldobott játék az Arkane Lyon csapatától, melyre azonban egy kicsit még várni kell.
Az Acer bejelentettel, hogy az ESL csapatával összeállva több országban is megszervezik az Acer Predator League CS:GO bajnokságot.
Érik az újabb botrány a játékiparban, most a Rocksteadyt vádolták meg azzal, hogy nem vette komolyan a női alkalmazottak panaszait.
Komoly mérföldkőhöz ért a rajongók által készített The Lord of the Rings: The Battle for Middle-Earth: Reforged, itt az első játékmenet videó.
A Battlegrounds játékmódban is fontos változások jönnek.
A WB Montreal egy jó ideje posztolgat már rejtélyes üzeneteket az új Batman játék kapcsán, ma például egy videóval jelentkeztek.
Beleásták magukat a PC-s béta verzió kódjába.
Testreszabható temetést csinálhatunk a Professional Teamben.
A WB Games Montréal új projektje is ott lesz a DC FanDome-on.
Új néven folytatják az EA előfizetéses szolgáltatásai.